"Minden utazónak kötelessége mindent, amit csak lehet, tanulmányozni"

Kereken harminc évig, egészen haláláig élt a Palotanegyedben, a Gyulai Pál utca 1. számú házban az egyik legnagyobb magyar földrajztudós, a Balaton szerelmese és leírója: Cholnoky Jenő. Inspiráló hátterű, történelmi családban született Veszprémben 140 évvel ezelőtt: bátyja, Viktor és öccse, László a magyar irodalom jelesei.

Bár már Jenő gyermekkorában megmutatkozott a geográfia iránti szeretete, a Műegyetemen kellett egyetemi tanulmányait folytatnia, az apai meglátás szerint ugyanis "a tanárok mind szegények". Tudományos pályája még a Műegyetemen indul el, ám Lóczy Lajos tanásegédjének fogadja a természettudományi karon, hogy aztán megszülethessen a 700 tudományos dolgozat és cikk és a majd' 50 szakkönyv, amelyek előbb kolozsvári, aztán budapesti tanszékvezetői egyetemi tanári címhez, majd az akadémia tagsághoz segítették.

Következzék egy idézet az 1936-ban, a Franklin Nyomdánál kiadott Balaton című kötete bevezetőjéből - remek korleírás, ma már értehető módon mosolyogva olvassuk:

"Ennek a könyvnek az a célja, hogy elmondjon a Balatonról olyan dolgokat, amiket jó tudni, főképpen két okból. Először is mert az ember ezeknek a tudnivalóknak hasznát veszi, ha a Balaton mellett tartózkodik, másodszor pedig azért, mert aki az itt elmondottakat tudja, az sokkal jobban tudja élvezni a Balaton gyönyörűségeit.

Nem mondom azt, hogy amit itt leírtam, azt "illik tudni" hazánk legnagyobb taváról. Mit tesz az, hogy "illik tudni"? Illik tudni olyant, hogy az igazi úri ember nyilvános helyen nem veti le a kabátját, ha még olyan melege is van. Illik tudni, hogy a hölgyek nem szépek, ha "short"-ban, vagy fürdőruhában mászkálnak a rendes utcai forgalomban, mert ez olyan, mintha kivágott báli ruhában mennének a vásárcsarnokba. Én azt hiszem, hogy a nők a legjobban kivágott ruhában is megjelenhetnek igazán úri társaságban, ott, ahol az urak egyetlen förtelmes mellékgondolattal sem szentségtelenítik meg a Föld legnagyobb szépségének, a teremtés leggyönyörűbb alkotásának, a szép női testnek ízléses látványát. De az utcára vinni! Minden jampecben és csirkefogóban a legaljasabb gondolatokat és érzéseket támasztani: ez nem úri nőhöz illő. A fövenyfürdőben akkor van helyén az ilyen ruha, ha ott is diszkrét, úri társaság van együtt. "Magunk között" szabad pongyolának is lenni, de "odi profanum vulgus!"

Ezt "illik tudni"! Illik tudni, hogy úri ember nem eszik az utcán, még fagylaltot sem nyal. "Illik tudni" nekünk férfiaknak, hogy a villamoson a nőknek helyet kell adnunk, mert mi férfiak testalkatunknál fogva is sokkal szilárdabban állunk a lábunkon, mint a nők (honny soit qui mal y pense!)"

Itt pedig a Nemzeti Múzeumba kerülő balácapusztai emlékek megtalálásának históriája:

"A falvak közelében, egy-egy nagy birtok közepén állt a római földbirtokos háza. De micsoda házak lehettek azok! A művészetnek micsoda magas fokát hozták magukkal Itáliából! Római villák nyomait több helyen találták meg a Balaton mellett, de legszebbek a Balácapuszta mellett feltárt maradványok. Nagyszerű mozaikpadlók, falfestmények, apró bronztárgyak kerültek elő ezekből. A legszebb mozaik Budapesten, a Nemzeti Múzeumban van, de szép darabok vannak a Veszprémi Múzeumban is. A balácai, római villák fölfedezésének történetét Laczkó Dezső így mondta el nekünk:

Valami vámosi kisgazda üres szekérrel baktatott Veszprém felé. Az országutat éppen makadámozták, a nyitva hagyott fél úttesten éppen egy 20-25 szekérből álló kocsikaraván döcögött, ölfával megrakodottan. Ezeknek átvonulását meg kellett volna várni, azért kicsapott a tarlókra, hisz jól ismerte a járást s úgy akarta elkerülni a kellemetlen útrészletet. Egyszercsak zsupsz! Beszakadt alatta a föld és ő valami pinceszerű mélyedésben volt kocsistól, lovastól.

A lovak nem sérültek meg, a kocsi nem törött össze; az ijedségen kívül nem volt semmi bajuk.

Nagy kínnal kifogta a lovakat, kiugratta a gödörből, aztán szétszedte a szekeret, azt is kiemelte. Mielőtt az újra összerakott szekérrel útra kelt volna, leszállt a gödörbe, hogy megnézze, mibe esett bele? Furcsa, nagy, pinceszerű helyiség volt s a földön hevert egy jókora nagy darab abból a vastag, gyönyörű színekkel festett vakolatból, ami a falakat még hézagosan borította. Fölvette a félméter széles és hosszú, töredezett darabot, föltette a szekérre, hogy bevigye Veszprémbe és megmutassa a közismert és szeretett Laczkó Dezső tanár úrnak. Föl is ment a Várba, a piaristák rendháza elé s átadta a darabot Laczkónak. A lelkes férfiú pihenést, ebédet, mindent otthagyott s a gazdával kiment arra a helyre, ahol a szekér elsüllyedt, mert a behozott darabon azonnal fölismerte a római freskót. A bámulattól és lelkesedéstől szinte ittasan turkált az omladékban s fölismerte a római úri lak maradványait. Hornig Károly báró, veszprémi püspök, a nagyműveltségű és bőkezű főúr azonnal segítségére jött a régészeknek s nemsokára behozták az egyik legszebb és legnagyobb mozaik-padló darabot a múzeumba."

Napjainkban a palotanegyedi emléktábla mellett egy veszprémi általános iskola, valamint az erdélyi, kolozsvári Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság őrzi emlékét. Itt találtunk arra csodálatos elektronikus gyűjteményre, amit jó szívvel ajánlunk mindenki figyelmébe! Az unikális gyűjtemény Cholnoky kolozsvári tartózkodásának hagyatéka és a több, mint 6000 tételből álló térkép-, valamint szintén ezres nagyságrendű fényképtár feldolgozása. Kedvcsinálóként íme egy különleges kép Cholnoky 1897-es kínai útjáról:

Lapozgassunk bedekkert!

Nyáridő van: az utazások, kirándulások ideje. A jól felkészült utazó frissen aktualizált útikönyvvel rója a kiszemelt várost. Útikönyvvel, azaz bedekkerrel, amely önálló irodalmi műfajként egy esseni nyomdász- és könyvkiadó família nevét örökíti meg, sokat utazó és azt élvezettel lejegyző fiának köszönhetően. A Budapesti Negyed 2004 őszén egy egész lapszámot szentelt a Pest-budai útikönyveknek, ezeket lapozgatva örömmel fedeztük föl Hevesi Lajos 1873-as kiadású Budapest és környéke címet viselő művében "az aristokratikus telepekről", azaz a mai Palotanegyedről szóló sorokat.

"A Fővámháztól balra a széles Mészáros-utczába fordulunk, mely már a pesti boulevardok belső gyűrűjéhez fog csatoltatni. Ez derékszögben távozik a Dunától s a hajdan igen silány, jelenleg igen díszes Szénatérre vezet, melyre csillag-alakban hat nagy, széles utcza nyílik, éspedig: a Mészáros- utcza, Soroksári út, Űllői út, Stáczió utcza, Országút és Kecskeméti utcza. E téren áll
a reformátusok temploma, mely 1816-30-ig épült, csinos oszlop-csarnokkal és újabb torony-sisakkal bír. A templomban Zichy grófnő ékes márvány emléke van. A téren áthaladva, mellesleg végignézhetünk a széles Üllői úton, melyen számos ház épül. A vége felé látszó nagy épület az Üllői kaszárnya, azon innen a háromemeletes köztelek látszik. Mi azonban be nem fordulva, egyenest az Országút felé tartunk, hol
a Nemzeti Múzeum ötlik szemünkbe, melynek csinos parkjában Kazinczy és Berzsenyi ércz mellszobrai állnak, ifj. gróf Vay Miklóstól. Mi azonban ez alkalommal kívül kerüljük meg a parkot, a múzeumtól jobbra bekanyarodván a Múzeum-utczába. Ezen utcza még 3 évvel ezelőtt sötét, ronda, éjjel veszedelmes sikátor volt; az Országút felőli sarkán, hol most díszes házcsoport készül, melynek sarkát az Első Hazai Takarékpénztár (Ybl tervei szerint épült) háza képezi, akkoriban a hírhedett "Két pisztoly" vendéglő, helyesebben korcsma állt. A Múzeum-utczában s a múzeum mögött az utóbbi évek folytán igen díszes aristokratikus telep épült, mely többnyire főnemesi palotákból áll. Éspedig a sarok-épülettől negyedik ház a gr. Károlyi Ede és Sándor palotával egybekötött bérháza (építették Szkalniczky és Koch), utána az ugyanazok által épített gr. Zichy N. János palotája következik. Átellenben az Ötpacsirta-utcza sarkán
gróf Károlyi Alajos palotája ötlik szemünkbe, úrias előcsarnokával és franczia mansardtetejével. E palotát Ybl építette franczia renaissance modorban; mögötte igen ízléses díszkertecske terül, melyre csinos hozzátartozó bérház következik (Ybl). A palota belső berendezésében főúri pompa és mívelt ízlés párosulnak; van benne sok értékes modern festmény is, melyek közül különösen említésre méltók: Meissonnier "németalföldi zászlósa", Gérme "kakasviadala", Isabey "franczia falusi vendéglője", Achenbach Oswaldtól több nápolyi tájkép, Pettenkofen több magyar tájképe (ezek közt a híres "szolnoki vásár" is), Hoguet tengeri tájképei, Szoldatics jeles madonnája, stb. A bejáró egyik falán Lotz Károly a vendégszeretet és bőség, másikán a béke és háziasság jelképes alakjait festé, a vestibule plafondján pedig középen a hórákat s kétoldalt a quadrigán kocsizó Apollót és a bika-fogaton járó Lunát viaszfestésben. A főlépcső igen szép bronze-rácsozata Schröffel műve, kinek egyáltalán a belső berendezés körül sok érdeme van.
Ugyanazon sorban tovább menve az 1858-ban Ybl által épült Nemzeti Lovagdát látjuk, azután az új Eszterházy-palotát (építette Baumgarten bécsi építész) s az utcza másik sarkán elérjük a nemes ízlése által igen jó hatású
gróf Festetics György-féle palotát, mely szintén Ybl Miklós műve. Az evvel szemközti sarokház gróf Dégenfeldé és Ybl-től való. Itt balra a főhg. Sándor-utczába térünk, hol a megint csak Ybl építette renaissance-modorú
Országház előtt elhaladván csakhamar ismét kiérünk az Országútra, melyet jobb felé követünk. Itt előbb az állatgyógy-intézetet érjük el, majd az evvel tőszomszéd úgynevezett régi fűvészkertben álló s Wágner építőmester által újonnan épült vegytani intézetet, mely a tudomány mai állása szerint lehető legczélszerűbben van berendezve. (Igazgatója Than Károly egyetemi vegytanár.) A kerti telken szándékoznak építeni az új egyetemet is. Még nehány lépés s elértük azon keresztutat, hol jobbról a széles Kerepesi út, balról az elegáns Hatvani utcza végződnek az Országúton. Mi a sarokháznál (mely a Nemzeti Színház tulajdona s mely helyett nemsokára új ház fog épülni) jobbra fordulunk, de ezúttal csak a második épületig megyünk, mely

a Nemzeti Színház. A nemzeti múzsa e temploma 1840-ben épült hg. Grassalkovich által ajándékozott telken Zitterbarth Mátyás pesti építész tervei szerint. Építkezési modora a nagyszerűtől éppen annyira van mint a széptől; látszik rajta, hogy csak hajlékért esengett akkor még a magyar dráma, bármi szerény legyen az. Kívül egyszerű előcsarnok van, mely előtt parányi kertecskében id. Lendvay Márton jeles színészünk éppen nem jeles (horgany öntetű) szobra áll, melynek helyén annakelőtte Katona József még jelesebb költőnk még kevésbé jeles (ugyancsak horgany öntésű) szobra állt. Az épület homlokzatán egy fülkében Megyeri szerényke mellszobra. A színház foyer-ja dóriai oszlopokkal bír, de a mai kor igényeinek meg nem felel; a nézőtér pár év óta kék és fehér színekben van díszítve."

Trefort Ágoston

A bölcsészkari épületek kertjében található Trefort Ágoston bronzszobra, amely egyik legjelentősebb kultúrpolitikusunkat álló helyzetben, balkezében iratcsomóval ábrázolja.

Az egyetem professzorai 1888-ban elhatározták, hogy az 1870-80-as években felépült épületcsoport közötti kertben, a Trefort által létrehozott intézetek között az elhunyt miniszter emlékére mellszobrot állítanak. Bizottság alakult Eötvös Loránd, a fizikai intézet igazgatója - a miniszter unokaöccse - vezetésével, amely a Természettudományi Közlönyben adakozásra szólító felhívást bocsátott közre. A természettudományok iránt érdeklődő közönség áldozatkészsége olyan nagy mértékűnek bizonyult, hogy a bizottság mellszobor helyett végül teljes alakú szobor felállítása mellett döntött, s megbízta Stróbl Alajost, a századforduló magyar szobrászatának kiemelkedő művészét a szobor elkészítésével.

A bronzszobor leleplezésére 1904. június 5-én került sor Berzeviczy Albert kultuszminiszter, az Akadémia elnöke és számos vendég jelenlétében. Wartha Vince, a Természettudományi Társulat elnöke azt hangoztatta ünnepi beszédében, hogy az első kultuszminiszter, Eötvös József indította meg a tudományos intézetek alapításának sorát, s midőn Trefort a tárcát átvette, "a kitűzött úton tovább haladt, fölismervén a természettudományoknak a kulturára való hatását, erélyes természetének egész hevével hirdette minden alkalommal a természettudományok nagy fontosságát Magyarország újjáalakításában és talált módot és eszközt fejlesztésére és istápolására. Ma a tudományos intézetek egész sorozata hirdeti alkotójának dicsőségét." A szobrot az egyetem nevében Heinrich Gusztáv rektor vette át.

Trefort pályafutásában fontos szerep jutott Eötvös Józsefnek. A dualista korszak két legjelentősebb kultúrpolitikusának az 1830-as években kialakuló baráti, később rokoni kapcsolata meghatározta Trefort egész életútját. Eötvös irányításával a centralista csoport tagjaként indult politikusi pályája. A negyvenes években képviselő, az 1848-as forradalom győzelem után államtitkár, de a Lambergen végrehajtott népítélet után, sógorával, Eötvössel együtt emigrált.

A Bach-korszak éveit felesége Békés megyei birtokán, a közügyektől visszavonultan töltötte. A hatvanas években - gazdasági érdekeinek megfelelően - elsősorban az alföldi vasútvonal létrehozásán fáradozott, de Eötvös oldalán részt vett a politikai életben is, s bekapcsolódott a kiegyezés előkészítésébe.

1872-től, tizenhat éven keresztül, 1888-ban bekövetkezett haláláig a vallás- és közoktatásügyi minisztérium élén irányította a magyar kulturális életet. A művelődésügy korszerűsítésében az Eötvös által kijelölt úton indult el, a nagy előd által lerakott alapokon folytatta a polgári oktatási rendszer kiépítését. Teljes politikai hitvallását, programját gyakran e három szóban foglalta össze: "tudomány, vagyonosság, egészség", mivel megítélése szerint az a nemzet, amely ezen tulajdonságokkal rendelkezik, mindent elérhet.

Eötvös és Trefort sokoldalú kultúrpolitikája következtében a kiegyezést követő két évtized a modern magyar felsőoktatás megszületésének korszaka. 1872-ben létrejött a Műegyetem, s megnyílt az ország második tudományegyeteme Kolozsvárott. A budapesti egyetemen új tanszékek alakultak, felépültek a természettudományi és orvoskari épületek, az Üllői úti klinikák, a Műegyetem Múzeum körúti épülete, s az Egyetemi Könyvtár. Emelkedett a hallgatók és az oktatók száma, az oktatás színvonala.

Trefort az 1883. évi középiskolai törvényben minden tanárjelöltre nézve kötelezően előírta a szaktárgyak négyéves tanulmányozását, az egyéves pedagógiai gyakorlatot, a képesítő vizsgát. A törvény kétféle középiskolát határozott meg: a gimnáziumot és a reáliskolát. Az utóbbi nyolc évfolyamossá vált és érettségivel zárult. Trefort erőteljesen fejlesztette az elsősorban a kispolgárság által kedvelt reáliskolát, s hangsúlyozta annak fontosságát a gyakorlati pályákra való képzés tekintetében. A középiskolai építkezésekkel is hozzájárult a hazai középfokú oktatás korszerűsítéséhez.

Trefort közgazdasági szemléletéből következően vagyonos nemzet, vagyonos polgárság megteremtésére törekedett. tevékenysége a hazai szakoktatás történetében az alapvetés korszakát jelentette. Elősegítette általában a tankönyvek íratását, megalapozta a szemléltető oktatást: térképeket, földgömböket, falitáblákat készíttetett. Gondot fordított arra is, hogy az újonnan létesített iskolákban célszerű berendezés, megfelelő méretű padok, tornaterem segítse elő a tanítás sikerét.

Tevékenysége átfogta a magyar kultúra egész területét. A művészetek fejlesztésére irányuló működéséből kiemelhetjük a Zeneakadémia megalapítását. A művészetpártolás meghatározója volt egész miniszteri pályafutásának. Megszervezte az első festészeti mesteriskolát; foglalkoztatott festőket, építészeket, szobrászokat az építkezések, restaurálások révén. Magalapította az Iparművészeti Múzeumot, iparkiállításokat rendezett; a hazai ipar és iparművészet pártolására bíztatott nyílt leveleiben.

Halálának 120. évfordulóján, megemlékezve tevékenységéről, megállapíthatjuk, hogy működése eredményességét az általa emeltetett intézmények, a nagy jelentőségű alkotások sorozata bizonyítja, amelyek még napjainkban is az oktatás műhelyei.

Mann Miklós írása a Trefort-kert első számából (I. évfolyam, 1. szám, 2008.)