Bejegyzések
A Mesél a Palotanegyed... örökségvédelmi pályázaton részt vevők mindegyike hozzájárult ahhoz, hogy pályaműveiket nyilvánosságra hozzák a rendezők. Hálás köszönet ezért!
Íme az egyik első helyezett pályamű - kérésünkre a szerző által - rövidített változata.
A Műemléki Világnap palotanegyedi sétáján a szerző meséli el a pályaművét
Fotó: Nyári Gyula
Maczák Ibolya:
Az asztalnok háza
A Lőrinc pap tér 3. szám alatt található, eklektikus stílusú sarokház 1860 körül a József utca 25., 1908 előtt pedig József utca 31. néven volt ismert. További adatai sajnálatos módon tévesen szerepelnek budapesti építészeti topográfiákban. Korabeli forrás igazolja azonban, hogy 1893. július 3-án adták ki rá az építési engedélyt, építtetőként Liebner Józsefné, építőmesterként Staerk Sándort megnevezve. Ez az adat összhangban áll a Budapesti cím és lakjegyzék információival, mely szerint 1896-ban már Liebner József lakott a házban. Ennek leglátványosabb jele a kapu fölött látható L. J. monogram, valamint a Zichy Nándor szobra mögötti épület közkeletű elnevezése – „asztalnokház” – is, mivel kakucsi Liebner József császári és királyi asztalnoki címet viselt.
Az épület későbbi történetéről számos – egymásnak ellentmondó – történet kering. A legvalószínűbbnek az tűnik, mely szerint az ingatlan a harmincas években a híres miniszter hozzátartozóival nem azonos Darányi családé volt. A későbbi időszakból a többen emlékeztek még a lakók közül egy Rabán Antal nevű tengerészkapitányra is, aki a háború után, Izrael megalapításakor szállította a bevándorlókat hajón az új hazába.
A Lőrinc pap téri ház és a Liebner család kapcsolata sajátos módon maradt az utókorra. Liebner József unokája, Rónay György író, költő, műfordító és szerkesztő A nábob halála című regényének kezdőmondataiban így örökítette meg az 1925-ös viszonyokat: „A lakás ablakai apró, négyszögletű térre nyíltak. Két keskeny józsefvárosi utca keresztezte itt egymást, s az egész tér nem volt más, mint egy házhelynyi üres, aszfalttal burkolt terület a kétemeletes Werner-palota előtt szemközt a vörös téglából épült, újromán stílusú templommal. Baloldalt régi, háromemeletes főúri ház szegélyezte a teret; gazdái elszegényedtek, eladták a házat, most lányotthon volt benne. A gyalogjárón néhány csenevész, lombját korán elhullajtott juharfa tengődött.” A könyvben írtak valós adatokon alapulnak: a tér méretei és elhelyezkedése valóban a leírtaknak megfelelő. A mellette lévőépületben, a mai Krúdy utca 11-ben működött 1917. augusztus 1-jétől – így 1925-ben is – az Isteni Megváltó leányai szerzetesrend által fenntartott Collegium Marianum, a „katolikus hölgyek és főiskolai nőhallgatók otthona”, és a házzal szemben helyezkedik el ma is a jezsuiták Jézus Szívéről nevezett vörös téglás temploma.
A Rónay-regényben szereplő Werner (Liebner) Sándor a következő anekdotikus történetet eleveníti fel a házról: „A földszinten, Gábor szobája alatt zenéltek, a kocsmában. Erre is emlékezett: egyszer átjött a templomból a pap és arra kérte az édesapját, mondjon föl a vendéglősnek; megbotránkoztatja az embereket, hogy az Isten házával szemközt, egy jó hírű lányintézet szomszédságában , az »Urak kongregációja« tagjának házában éjszakánként dorbézolnak. De az öreg Werner elutasította a kérést. – Ez a Vöcsök veszi meg jó áron a boromat, és én nem vagyok hajlandó új vevőt keresni, amikor a régivel meg vagyok elégedve. A templomban éjszaka nincs senki, a kisasszonyok pedig húzzák le a redőnyt és aludjanak, punktum.”[1] Talán ebből a rövid, anekdotikus idézetből is kitűnik: Liebner József szigorú, öntörvényű ember lehetett. Tény azonban, hogy ezek a vonások csak az egyik arcát mutatják meg: elismert mezőgazdasági szakember, afféle „gazdasági diplomata” kiváló szervező és szenvedélyes, nemzetközi hírű méhész volt. Életpályája ma sem közismert. Munkásságát azonban máig őrzi egy-egy adat: emlékmű Kakucson, utcanév Pilisen, egy-egy rövid utalás néhány adattárban és szakkönyvben… és rejtett búvópatakként felbukkan alakja a Liebner-unoka Rónay György idézett regényében.
[1] Rónay, i. m., 8.
Az épület későbbi történetéről számos – egymásnak ellentmondó – történet kering. A legvalószínűbbnek az tűnik, mely szerint az ingatlan a harmincas években a híres miniszter hozzátartozóival nem azonos Darányi családé volt. A későbbi időszakból a többen emlékeztek még a lakók közül egy Rabán Antal nevű tengerészkapitányra is, aki a háború után, Izrael megalapításakor szállította a bevándorlókat hajón az új hazába.
A Lőrinc pap téri ház és a Liebner család kapcsolata sajátos módon maradt az utókorra. Liebner József unokája, Rónay György író, költő, műfordító és szerkesztő A nábob halála című regényének kezdőmondataiban így örökítette meg az 1925-ös viszonyokat: „A lakás ablakai apró, négyszögletű térre nyíltak. Két keskeny józsefvárosi utca keresztezte itt egymást, s az egész tér nem volt más, mint egy házhelynyi üres, aszfalttal burkolt terület a kétemeletes Werner-palota előtt szemközt a vörös téglából épült, újromán stílusú templommal. Baloldalt régi, háromemeletes főúri ház szegélyezte a teret; gazdái elszegényedtek, eladták a házat, most lányotthon volt benne. A gyalogjárón néhány csenevész, lombját korán elhullajtott juharfa tengődött.” A könyvben írtak valós adatokon alapulnak: a tér méretei és elhelyezkedése valóban a leírtaknak megfelelő. A mellette lévőépületben, a mai Krúdy utca 11-ben működött 1917. augusztus 1-jétől – így 1925-ben is – az Isteni Megváltó leányai szerzetesrend által fenntartott Collegium Marianum, a „katolikus hölgyek és főiskolai nőhallgatók otthona”, és a házzal szemben helyezkedik el ma is a jezsuiták Jézus Szívéről nevezett vörös téglás temploma.
A Rónay-regényben szereplő Werner (Liebner) Sándor a következő anekdotikus történetet eleveníti fel a házról: „A földszinten, Gábor szobája alatt zenéltek, a kocsmában. Erre is emlékezett: egyszer átjött a templomból a pap és arra kérte az édesapját, mondjon föl a vendéglősnek; megbotránkoztatja az embereket, hogy az Isten házával szemközt, egy jó hírű lányintézet szomszédságában , az »Urak kongregációja« tagjának házában éjszakánként dorbézolnak. De az öreg Werner elutasította a kérést. – Ez a Vöcsök veszi meg jó áron a boromat, és én nem vagyok hajlandó új vevőt keresni, amikor a régivel meg vagyok elégedve. A templomban éjszaka nincs senki, a kisasszonyok pedig húzzák le a redőnyt és aludjanak, punktum.”[1] Talán ebből a rövid, anekdotikus idézetből is kitűnik: Liebner József szigorú, öntörvényű ember lehetett. Tény azonban, hogy ezek a vonások csak az egyik arcát mutatják meg: elismert mezőgazdasági szakember, afféle „gazdasági diplomata” kiváló szervező és szenvedélyes, nemzetközi hírű méhész volt. Életpályája ma sem közismert. Munkásságát azonban máig őrzi egy-egy adat: emlékmű Kakucson, utcanév Pilisen, egy-egy rövid utalás néhány adattárban és szakkönyvben… és rejtett búvópatakként felbukkan alakja a Liebner-unoka Rónay György idézett regényében.
[1] Rónay, i. m., 8.
