A gróf, aki az utolsó magyar király koronázási ünnepségét rendezte

Akiről most szó lesz, a mai média-uralta világban bizonyára komoly celeb volna, hiszen mindamellett, hogy arisztokrataként egész vagyont tudhatott a magáénak, tehetségesnek bizonyult nemcsak a művészet különböző ágaiban, de politikusként is letette névjegyét a nemzetközi diplomácia képzeletbeli fehér asztalára.

Bánffy Miklós 1873-1950

Az erdélyi Bánffy-grófi ág utolsó tagját, a jogász végzettségű Bánffy Miklóst irodalmi berkekben felemásként ítélték meg - de hát ez legyen az irodalomtudósok dolga. Monumentális műve, az Erdélyi történet (Megszámláltattál..., 1935; És híjával találtattál..., 1937; Darabokra szaggattatol, 1940) azonban ma is tekintélyt parancsoló éleslátásról és kritikai szemléletről tesz tanúbizonyságot, nem mellesleg az 1904-ig a Palotanegyedben ülésező felsőház (lásd: mai Olasz Intézet) mindennapjait meséli el, szinte kordokumentumként. Nem véletlen, hiszen Bánffy születése és ambíciói okán a magyar főrendiház örökös tagja, császári és királyi kamarás, valóságos belső titkos tanácsos, Kolozs vármegye és Kolozsvár szabad királyi város főispánja volt. Különböző politikai, állami és közéleti tisztségeket töltött be a Trianon előtti és utáni Magyarországon és a királyi Romániában: volt országgyűlési képviselő több cikluson át, majd 1921-től külügyminiszter. Külügyminisztersége alatt a genfi nemzetközi kongresszuson megjelent diplomatákról készített karikatúráival keltett feltűnést. De nem csak bohém életet élt: az ő nevéhez fűződik 1916-ban IV. Károly koronázásának megszervezése (mint a koronázási ünnepség kormánybiztosa tevékenykedett) és 1921-ben a Civitas Fidelissima, azaz Sopron és a környező falvak magyar kézen tartása érdekében megfogalmazott hivatalos magyar kompromisszumos javaslat.

Életében és munkásságában rendkívül nehéz szétválasztani a művészt és a közéleti embert: olykor a művész alakja búvik ki a politikus köpenye alól, máskor meg éppen fordítva, közéleti célokat szolgál egy-egy művészi ábrázolás. Festő, rendező, díszlet- és jelmeztervező, a Magyar Királyi Operaház és a Nemzeti Színház intendánsa. Drámákat írt, amelyek előadásaihoz maga készített díszlet- és jelmezterveket. Legjelentősebbek Hevesi Sándor operarendezéseihez és a Bartók Béla-művek ősbemutatóihoz készített tervei (A fából faragott királyfi, A kékszakállú herceg vára). Szecessziós stílusú, színpompás, változatos téma- és jelmezkompozíciókat alkotott és színpadművészeti tanulmányokat is írt, Kisbán Miklós néven publikálva írásait: drámái (Naplegenda, A nagyúr, Az erősebb, Martinovics), kor- és erkölcsrajzai erőteljesek. Grafikusként Balázs Béla, Tamási Áron és Tompa László műveit, valamint az Erdélyi Helikon számait illusztrálta.

Bánffy önarcképe

Aki pedig a Mágnásfertályban keresné Bánffy Miklós nyomait, sétáljon el a Reviczky utcába, ahol az 5. számú épület (ma az ORTT hivatali székhelye és irodái) annak idején a Bánffy-család palotája, míg a 7. számú épület (ma társasház) a Bánffyak bérpalotája volt!

Reviczky

.

1855 húsvétján látta meg a napvilágot és szűk 34 év után az Üllői úti klinikákon hunyt el. Ma a Palotanegyed egyik legdiákosabb utcája őrzi a nevét. Ő az a költő, aki Arany idős korában, majd Arany halála után, Adyék fellépése előtt a legkövetkezetesebben és legnagyobb hatással készíti elő a modern magyar költészetet: Reviczky Gyula.

Egy léha arisztokrata és egy szlovák cselédlány törvénytelen gyermeke volt, de ezt sokáig nem tudta. Anyja eltűnt, apja magához vette, apjának felesége a magáénak vállalta, mivel neki nem adatott saját gyermek. A gyengéd nevelőanya azonban korán meghalt, a könnyelmű apa elfelejtette fiát törvényesíteni. És amikor magára maradt, kiderült, hogy a családi vagyonból neki semmi se jár, sőt nem is hívják Reviczkynek, igazi neve Balek Gyula. Itt állt szegényen és nemesség nélkül a tőkések és a nemesurak Magyarországában. A tehetséges és tehetségéhez még nagy műveltségűnek is mondható fiatalember - aki továbbra is az atyai néven Reviczkyként szerepel és ír - tehetségéből és tudásából akar megélni a kiegyezés utáni fővárosban. De senkinek sem kell. Érdekes esszéi, amelyekből egy korszerű esztétika körvonalai bontakoznak ki, visszhangtalanok maradnak. Versei, amelyekben szinte programszerűen szakít a divatos epigonizmus népnemzeti hangvételével, kezdetben alig kapnak helyet az újságokban és a folyóiratokban, s ha megjelennek, a befolyásosak ellenszenvével találkoznak. A hivatalos irodalom - s vele sodródva még az öreg Arany János is - a "kozmopolitizmus" bélyegét üti arra, aki ki akar szakadni a provincializmusból. Reviczky emelt fővel vállalja a kozmopolitizmust, és mély tisztelettel Arany iránt, egy hírhedt versében szembefordul Arany Jánossal. A fiatalok, a mást akarók ekkor már kezdik benne látni vezérüket, de ebből nem lehet megélni. Reviczky vidékre kényszerül, úri családnál házitanítóságot vállal, hogy megélhessen. Ott, vidéken találkozik a nagy szerelemmel: Emmával. A művelt leány - Bakalovich Emma - érzelmeiben nem is zárkózik el a költőtől, de értésére adja, hogy reménytelen az ábrándozás: az úrilány sehogyan sem mehetne férjhez a bizonytalan származású és bizonytalan létalapú költőhöz. Ez az akadálytömeg - társadalmi, megélhetési, szerelmi reménytelenségek - formálják költészetének alaphangját. Természetes, hogy érzékenyen veszi tudomásul a divatos Schopenhauer-féle pesszimista filozófiát, anélkül hogy osztoznék a német bölcselő világmegvetésében. Ő szereti a világot, az embereket, az eszméket, szüntelenül vitatkozik Schopenhauerral, de mindújra mégis hozzá menekül. Szomorú hangú költőként tér vissza Budapestre. Közben megírja Apai örökség című regényét. Ebben a sok önéletrajzi elemből épített ember- és korábrázolásban valami merőben más szólal meg, mint a kor egész hazai regényirodalmában. Legközelebbi rokonai az orosz realisták, különösen Turgenyev, akiért lelkesedik. A költő-esztéta Reviczky ezzel a művével az első modern magyar regényt írta meg. Ez is visszhangtalan irodalmi tett volt.
A fővárosba visszaérkező költő azonban most már kezd érdekes lenni. A fiatal nemzedék valami újat vár a költészettől, és ennek első hangjait Reviczky üti meg. Végre egy igazi nagyvárosi költő a nagyváros hangulataival, a mellékutcák szenvedő kisembereivel, az elesettekkel. Alázatos keresztényi szeretettel fordul minden megszomorított felé. Magához öleli az utcasarkok vétlenül bűnös leányait, a "perditá"-kat; szeretni akarja azokat is, akik neki magának ártanak. "Legyenek áldva mind, akik / Szívemet összetépték" - írja egyik szomorú dalocskájában. "Ki szomorú nem volt, az mind pogány" - hirdeti színpompás nagy költeményében, a Pán halálában. Ez a szomorú és szomorúságot vállaló költészet nem forradalmi, de forradalmasító. Ez a dallamos szomorúság tanúvallomás, amely vádol. Ezek az eddig minálunk ismeretlen nagyvárosi témák a modernség és a nagyvilágiasság ízeit és illatait hozzák az áporodott irodalmi életbe. Reviczky érdeklődve fordul a kor világirodalma felé, és Baudelaire-t is először ő fordítja magyarra.
Élete kezd elviselhető, anyagilag valamelyest biztosított lenni. Újságnál dolgozik, irodalmi cikkeket és kritikákat ír. Versei rendszeresen jelennek meg. Versesköteteinek sikere van. De a sok nélkülözés tönkretette egészségét. Eléri a végzetes betegség, az akkor még reménytelen, gyógyíthatatlan tüdővész. Barátai mindent megtesznek, hogy meghosszabbítsák életét, külföldi üdülőhelyekre is eljut. A fiatal költők már úgy veszik körül, mint szellemi vezérüket. És akkor következik a végzetes szerelem: a nagy színésznő, Jászai Mari. Jászai Mari szenvedélyes és hűtlen szerető, szerelme lángokra lobbant és meggyötör. Reviczky Jászai Maritól ismeri meg Ibsen műveit (a nagy színésznő megtanul norvégül is, hogy minél jobban ismerje a kor annyi botrányt idéző drámaíró óriását). Együtt kezdik fordítani az Ibsen-drámákat. A Babaotthonnak Reviczky adja a nálunk közismert Nóra címet.
A harmincadik évén túllépő költő az irodalmi élet középpontjában áll. Bánatos versei széles körökben népszerűek. Nem egy költeményét országszerte szavalják. Tele van munkakedvvel és életkedvvel, de már nem lehet segíteni rajta. És amikor már nagyon beteg, Jászai Mari elhagyja (az akkor még diákkorú Szomory Dezsőért). Ezzel a végső szomorúsággal hal meg kórházi ágyon harmincnégy éves korában, 1889-ben.
Jelentősége óriási. Tulajdonképpen kevés igazi nagy verse van. Ő is ama fontos kezdeményezők közé tartozik, akik magatartásukkal, életművük egészével nagyobb történelmi súlyúak, mint egyes műveik összességével. Ha a klasszikus nemzeti irodalmat Arannyal fejezzük be, akkor a modern magyar irodalmat Reviczkyvel kell kezdeni. S ha voltak mellette vele egynagyságúak, sőt nála nagyobb költők, még sincs semmi túlzás abban, ha azt mondjuk, hogy az Arany utáni és az Ady előtti magyar költészetnek ő a főalakja.

Forrás

Krepuska: a modern fülgyógyászat megteremtője és a filoxéra hazai leküzdője

.

A Reviczky utcán sétálva majd' minden épület falán találhatunk egy emléktáblát. A sok ismert név között - a Károli Egyetem melletti ház falán - lévő márványtábla Krepuska Géza orvosra hívja fel a figyelmet, aki Pesten született 1861. szeptember 5-én és a világháború után, Budapesten 1949. okt. 15-én hunyt el. Fülészként, egyetemi tanárként a modern magyar fülgyógyászat megalapítóját tisztelhetjük benne.

Orvosi munkásságáról kutatója, Heilauf Zsuzsanna a következőket írja:

"1888. január 14-én kapta meg egyetemes orvosdoktori oklevelét. A János Kórházban fizetés nélküli orvosként az osztályokon fekvő betegek fülészeti vizsgálatait végezte. Megélhetésének biztosítása végett az akkori Munkásbiztosító helyettes körzeti orvosaként, továbbá a Fehér Kereszt gyermekkórház konziliárusaként dolgozott.
Krepuska Géza 1892-ben az István Kórházban, 1897-től az Új Szent János Kórházban, majd 1900-1911 között ismét az István Kórházban dolgozott főpolgármesteri kinevezéssel mint fülész rendelőorvos. Ezekben a kórházakban még nem volt önálló fülészeti ambulancia és fülészeti osztály, így a betegeket csak az osztályos főorvosok hozzájárulása után tudták helyben megvizsgálni és kezelni, ha pedig műtétre volt szükség, meg kellett várni, hogy egy műtő kiürüljön, illetve műtéti asszisztenst és altatóorvost kellet kölcsön kérni. Mindeközben Krepuska externistaként Petrik Ottó tanár kórbonctani intézetében folytatta a fül anatómiai vizsgálatait, melynek tapasztalatait dolgozatokban jelentette meg (A hallószerv leukaemiája, A hallószerv gümőkórja, stb.). Petrik megbízásából kutatta a járványszerűen fellépő ázsiai kolera nemrég felfedezett kórokozóját is.
Kórbonctani és gyakorló orvosi praxisának anyagait felhasználva kidolgozta a dobüreg felvésés legmegfelelőbb műtéti eljárását, illetve leírta az otogen agytályog feltárásának legkorszerűbb formáját és gyógykezelését. Ennél a betegségénél elért gyógyeredményei már akkor 35-40 %-ot értek el, és ezek jobbak voltak a külföldi statisztikák eredményeinél. Kidolgozta a labyrinthus megnyitás ún. hátsó feltárását, amely az arcideg mellett jó drenálást biztosított.
Tudományos munkásságának elismeréseképpen Petrik Ottó javaslatára 1898-ban az egyetem tanári kara egyetemi magántanárrá habilitálta. Az orvosi fakultáson a fülgyógyászat tantárgyat oktatta, amely akkor még nem volt kötelező. Hallgatóira az előttük végzett műtétek eredményes kivitele nagy hatást gyakorolt.
1897-ben az Igazságügyi Orvosi Tanács tagjává nevezték ki, s ezt a megbízást 40 éven át látta el. 1911-ben az egyetemi tanári kar egyhangú meghívására megbízott előadónak kérték fel, így a Rókus Kórházba kihelyezett fülészeti tanszék igazgatójaként egyben főorvos is lett, s ahol egészen 1933-ig működött és tanított.
Bár a Rókus Kórházban nem voltak túl jó feltételek a tökéletes munkához – a műtőhelyiségben csak egy kicsi asztal fért el, a kórlapokat az ablakpárkányon írták –, mégis Krepuska híre miatt betegek százai keresték fel, s rengeteg tanítvány akart nála gyakornokoskodni. Nagy előnyt jelentett a tudományos munka számára az, hogy a Rókusban különálló fülgyógyászati és gégészeti klinika működött, szemben a külföldön már összevont fül-gége klinikákkal. Időközben nyilvános rendkívüli magántanári címet nyert 1913-ban. Az első világháború alatt leginkább a háborús sérültek fülorvosi ellátásával, rokkantsági fokának meghatározásával és felülbírálatával foglalatoskodott.
Rengeteg fülgyógyászati előadást tartott saját eredményeiről, ezek közül kiemelendő a Balassa-féle emlékérem átvételekor tartott A labyrithus gennyes gyulladásáról 302 eset kapcsán című.
72 éves koráig, 1933. dec. 31-ig vezette a Rókus Kórházban működő fülészeti tanszéket, de az Üllői Úti I. Számú Sebészeti Klinikán még 1936-ig tartott előadásokat. Ebben az évben adták ki egyetemi tankönyvét a 357 oldalas, 219 képpel illusztrált Fülgyógyászatot."

Krepuska azonban nemcsak az orvostudomány terén tett maradandót! A homoki szőlők termesztésében is kiváló eredményeket felmutató pro­fesszor nagyban hozzájárult a filoxéra-pusztítás elle­ni harc eredményes megví­vá­­­sá­hoz, tapasztalatai nagy segítséget jelentettek a homoki szőlők elterjesz­té­sé­­ben. A századfordulót megelőző években a magyarországi hegyi szőlőkultúra szinte teljes egészé­ben kipusztult a filoxéra támadását követően. Ekkor az egyetlen gyógymódnak a homoki szőlők tele­pí­té­se ígérkezett. A szőlészet szakemberei számíthattak a Magyar Természettudományi Társulat osz­lo­pos tag­jára, Krepuska Gézára!

Az orvosprofesszor ideális helyet talált a család lőrinci házától alig pár kilomé­terre fekvő homokdombon, azaz Péteri-pusztán. A Lövy család birtokából vásárolta meg a mai Szál­fa – Erdősáv – Vezér – Ti­sza­virág ut­cák által határolt területet. Ezen a szél kialakította dombon hozta létre híres szőlészetét, hazai talajba ül­tet­ve Európa számos táján honos fajtákat. Igen sok fajta szőlő honosításával foglalkozott, így például neki köszönhető a hír­ne­ves fran­cia vörös bort adó cabernet szőlő Magyarországra kerülése. A 17.157 négyszögölnyi területet a ho­moki szőlőtelepítés kísérleti terepévé vál­toz­tatta, megannyi szaktekintély elis­merésétől övezve.
Dr. Krepuska Géza családjára, a Krepuska-birtokra a XVIII. kerület (Pestszentlőrinc-Pestszentimre) így emlékezik:

• évente megrendezi a Krepuska Géza Európai Szüreti, Kulturális-Művészeti, Nevelési Fesztivált,
• Budapest, XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. évben dr. Krepuska Géza orvos professzor részére posztumusz „Pestszentlőrinc-Pestszentimre Díszpolgára” kitüntetést adományozott,
• az Alacskai úti lakótelep egyik utcája a Krepuska Géza sétány nevet viseli,
• a Krepuska Géza sétány első házán emléktábla látható.