Nemzeti kultúrpolitika anno - a Józsefváros-versikétől az egyre terjedő Betűországig

"Én vagyok a Józsefváros,

Hírem-nevem tudományos.

Van Nemzeti Múzeumom,

Nézni soha meg nem unom.

Klinikám is, nem egy, de sok:

Ott tanulnak az orvosok.

Hogy színműveinket játssza,

Itt áll a Nemzet Színháza.

Katonát is nevelek ám

Odakint a Ludovikán,

Mert a hazát védi-tartja

Katonáink hősi kardja."

Az idézet a Betűország negyedik virágoskertje - Olvasókönyv az elemi iskolák negyedik osztálya számára című, két világháború közötti magyar tankönyvből származik. A könyvecske egy ötkötetes sorozatba illeszkedik és szerkesztője nem más, mint Móra Ferenc volt. Az idősebbek még ma is olyasfajta szép emlékeket őriznek betűvetésük első éveiből, mint az én korosztályom a Gőgös Gúnár Gedeonról, vagy a Sétálni megy Pankáról.

Ám az olvasókönyvek a generációkat nevelő hatáson túlmenően is hordoznak érdekességet: a kor lenyomatát adják. Egy olyan korét, amelyben a politikai elit a nemzeti fennmaradás egyik legfontosabb eszközének a kultúrát, a művelődést tartotta.

És igen, valóban, ez Klebelsberg kora, akinek minisztersége idején a Palotanegyedben (a Gólyavárban) működő Királyi Magyar Egyetemi Nyomda tölti be a nemzeti tankönyvkiadó vállalat szerepét. A miniszter kétszázmillió-ötszázmillió korona kamatmentes kölcsönt nyújt a cégnek, az olcsó, tartós és nem utolsósorban szakmailag magas színvonalú tankönyvek megjelentetésének támogatására. Ebbe pedig természetes módon belefér az a finoman jelzésértékű revizionista kép is, amely Betűország (Csonka-Magyarország) terjedését mutatja.

1925-ben. A betűk erejével.