2009. november 2., hétfő

A Muzi: "térképre rajzolható történet"

Az utóbbi időben szerencsére egyre több szó esik a Múzeumkertről, szépítéséről, régi funkcióinak felelevenítéséről és az újak megtalálásáról. A Palotanegyedben sokakat személyes élmény fűz ehhez a zöldterülethez: gyermekjátszótér, hétvégi térzene, hógolyózás... Legtöbbünknek azonban a márciusi eseményeken túlmenően a Pál utcai fiúkból ismert, ahol is az "einstand" történt. Molnár Ferenc regénye ma már világhírű alkotás: olaszok, amerikaiak forgattak belőle filmet, kötelező olvasmánya a kisiskolásoknak. Van azonban egy másik gyermekregény is ebből a korból, erről a helyszínről:

"Ti azt hiszitek, hogy a Múzeumkert egy vasráccsal körülkerített kert, amelynek határa 1930-ban, amikor ezt a könyvet írom, délről a Múzeum körút, északról az Eszterházy utca, kelet felől a Múzeum utca és nyugatnak a Főherceg Sándor utca, de mi, akik 1887 körül voltunk tízévesek, nagyon jól tudjuk, hogy a Múzeumkert nem egy vasráccsal körülkerített kert, hanem az egész világ, amelynek határa mindenfelől a végtelenség.
Nem is Múzeumkert a neve, hanem röviden és mégis messzihangzón: Muzi!
– Jössz a Muziba? – kérdezték a gyerekek akkor egymástól.
– Ott leszek a Muziban! – hallatszott a felelet.
És a Muzi – az én gyermekkorom Muzija – sok csodálatos történetet tud, amiket a mai gyerekek már nem ismernek.
Az én Muzim előtt még lóvasút szaladt, az én Muzim előtt katonabanda masírozott a „Nájgebáj”-ba, az én Muzimat Szent Istvánkor elözönlötte a sok falusi, az én Muzimban még nem állott Arany János szobra, az én Muzimban a solferinói és königgrätzi csaták molnárkék pantallós, szürke kabátos veteránjai állottak őrt, az én Muzimban rablót és pandúrt, hosszú métát játszottunk, versenyfutásra ott gyűltek össze Pest fiúi, tavaszkor ott volt a legnagyobb gojzi vásár, onnan indultunk verekedni a Kistérre, a messzi Fatérre, a Károlyi-palota márványcsúszdáján ott lyukasztottuk ki mind a nadrágunkat, onnan vándoroltunk ki a ligetbe a Garobaldihoz, az első indiánokhoz, akik az állatkertbe jöttek…
Mondom, egy egész világ volt a Muzi és főhőse egy villogó fekete szemű fiú, akit Pikinek hívtak.
Ennek a Pikinek a históriáit mesélem el nektek, 1930 gyermekei…
Tehát egyszer volt, hol nem volt 1887 körül…"


A szerző Pásztor Árpád, a mű pedig a Muzi - A múzeumkerti fiúk címet viseli és a Móra Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2008-ban, első kiadásban.

S hogy mit is kell tudnunk erről az ismeretlenül csengő nevű íróról? Pásztor Árpád 1877-ben született Ungváron és Budapesten hunyt el 1940-ben. A budapesti egyetemen szerzett jogi diplomát, majd a Magyarország, a Budapesti Napló és az Est munkatársaként tudósított a világ különböző tájairól. Úti élményeit könyv alakban is feldolgozta, közülük számos ma is megtalálható a könyvtárak polcain: Budapesttől a Föld körül Budapestig, Találkozásom Poe A. Edgarral, Amerika Kanadától Panamáig, Walt Whitman. Írói tevékenysége igen széles műfaji skálát ölel fel: sikeres regényei, verseskötetei mellett számos operettlibrettót, kabarédalt és jelenetet jegyez, színműveit színpadokon játszották, világirodalmi kortársainak hazai tolmácsolója volt. Edgar Allan Poe fantasztikus történeteinek is ő az első magyar fordítója. Vajda Jánosról életregényt ír Gina és Rozamunda címmel, gyermekkönyveiként tartjuk számon a Princeszt és a Szultán Jancsit. Molnár Ferenc barátja volt, A Pál utcai fiúk ihletője. Talán nem is véletlen, hogy Pásztor fivérek is szerepelnek Molnár művében...

Utazó riporterként is aposztrofálták kortársai:
"Tizennyolc esztendős gyerekifjú állított be három évtizeddel ezelőtt az egyik budapesti lap szerkesztőségébe és novellát nyújtott át a szerkesztőnek. A tizennyolc esztendős szálas ifjúnak zsebében mindig volt készen néhány novella és vers. A tizennyolc esztendős fiatalember irodalommal foglalkozott, bár az írással nem volt semmi messzebbmenő terve.
Ezernyolcszázkilencvennyolcban nagy ünnepség volt a Népszínházban, egy huszonkétéves szerzőnek a darabját mutatta be a Népszínház. A fiatal szerzőt Pásztor Árpádnak hívták.
Pásztor Árpád huszonkét esztendős volt, erős, élni és tanulni akaró fiatalember, akinek nem volt elég Magyarország. Vére, vágya és tudásszomja külföldre hajtotta. Pásztor Árpád bejárta az egész világot és a népszínházi szerzõbõl riporter lett. Riportokat küldött a magyar lapoknak a világ minden részéből.
Pásztor Árpád utazásának első etappéja Varsó volt. Varsó után Szentpétervár következett. Kis Kodakjával lefotografálta a cár teheneit és a cár palotáját. Moszkvában az orosz irodalmat tanulmányozta, Jasznaja Poljanában felkereste Tolsztojt, órákhosszat beszélgetett vele, Nizsnij Novgorodban a lüktető életet csodálta. Azután megunta a civilizált orosz városokat, vonatra ült és Szibériába utazott, Irkutzktól Charbinig figyelt, tanult. A kínai szokásokkal is megismerkedett. Port-Arturi emlékekkel megrakodva átugrott Japánba, hónapokig élt Tokyóban, naphosszat járta az agyagos utcákat. Japán barátjai voltak.
Színházba, mulatóba és kávéházba járt. Éjszakákon keresztül csatangolt a külvárosokban, tanulmányozta az éjjeli életet, megnézte a japán börtönöket. Majd meggondolta magát és hajóra szállt. Amerikába ment. Heteken keresztül élt az indiánok között. Newyorktól San Franciscoig keresztül-kasul utazta Amerikát, riportot ir a san franciscoi halottégetésrõl, Kalifornia nagyszerű levegőjéről.
Télen Los Angelesben szedi a virágokat. Felkeresi az aranyásó telepeket. Ohajoban felvéteti magát a bányába. West Orange-ben felkeresi Edisont. Edison megszereti s barátságosan bevallja neki, hogy a nőt tartja a világon a legjobb találmánynak. Hajóra ült, visszajön Magyarországra. Megint utazik, Páris, London, a nagy metropolisok. Megint Amerika. Megint külföld. „Hajón, vasúton egyre csak járni…” Utazik és utazik. Legutoljára két esztendővel ezelőtt volt Amerikában."

1 megjegyzés:

szamárfül írta...

http://www.pim.hu/object.143d610f-4ddb-4700-90ad-dc4fa303fac0.ivy