A gróf, aki az utolsó magyar király koronázási ünnepségét rendezte

Akiről most szó lesz, a mai média-uralta világban bizonyára komoly celeb volna, hiszen mindamellett, hogy arisztokrataként egész vagyont tudhatott a magáénak, tehetségesnek bizonyult nemcsak a művészet különböző ágaiban, de politikusként is letette névjegyét a nemzetközi diplomácia képzeletbeli fehér asztalára.

Bánffy Miklós 1873-1950

Az erdélyi Bánffy-grófi ág utolsó tagját, a jogász végzettségű Bánffy Miklóst irodalmi berkekben felemásként ítélték meg - de hát ez legyen az irodalomtudósok dolga. Monumentális műve, az Erdélyi történet (Megszámláltattál..., 1935; És híjával találtattál..., 1937; Darabokra szaggattatol, 1940) azonban ma is tekintélyt parancsoló éleslátásról és kritikai szemléletről tesz tanúbizonyságot, nem mellesleg az 1904-ig a Palotanegyedben ülésező felsőház (lásd: mai Olasz Intézet) mindennapjait meséli el, szinte kordokumentumként. Nem véletlen, hiszen Bánffy születése és ambíciói okán a magyar főrendiház örökös tagja, császári és királyi kamarás, valóságos belső titkos tanácsos, Kolozs vármegye és Kolozsvár szabad királyi város főispánja volt. Különböző politikai, állami és közéleti tisztségeket töltött be a Trianon előtti és utáni Magyarországon és a királyi Romániában: volt országgyűlési képviselő több cikluson át, majd 1921-től külügyminiszter. Külügyminisztersége alatt a genfi nemzetközi kongresszuson megjelent diplomatákról készített karikatúráival keltett feltűnést. De nem csak bohém életet élt: az ő nevéhez fűződik 1916-ban IV. Károly koronázásának megszervezése (mint a koronázási ünnepség kormánybiztosa tevékenykedett) és 1921-ben a Civitas Fidelissima, azaz Sopron és a környező falvak magyar kézen tartása érdekében megfogalmazott hivatalos magyar kompromisszumos javaslat.

Életében és munkásságában rendkívül nehéz szétválasztani a művészt és a közéleti embert: olykor a művész alakja búvik ki a politikus köpenye alól, máskor meg éppen fordítva, közéleti célokat szolgál egy-egy művészi ábrázolás. Festő, rendező, díszlet- és jelmeztervező, a Magyar Királyi Operaház és a Nemzeti Színház intendánsa. Drámákat írt, amelyek előadásaihoz maga készített díszlet- és jelmezterveket. Legjelentősebbek Hevesi Sándor operarendezéseihez és a Bartók Béla-művek ősbemutatóihoz készített tervei (A fából faragott királyfi, A kékszakállú herceg vára). Szecessziós stílusú, színpompás, változatos téma- és jelmezkompozíciókat alkotott és színpadművészeti tanulmányokat is írt, Kisbán Miklós néven publikálva írásait: drámái (Naplegenda, A nagyúr, Az erősebb, Martinovics), kor- és erkölcsrajzai erőteljesek. Grafikusként Balázs Béla, Tamási Áron és Tompa László műveit, valamint az Erdélyi Helikon számait illusztrálta.

Bánffy önarcképe

Aki pedig a Mágnásfertályban keresné Bánffy Miklós nyomait, sétáljon el a Reviczky utcába, ahol az 5. számú épület (ma az ORTT hivatali székhelye és irodái) annak idején a Bánffy-család palotája, míg a 7. számú épület (ma társasház) a Bánffyak bérpalotája volt!