Fényes szelek a paloták között

A NÉKOSZ zászlaja

A Puskin utcán figyelmesen sétálva több emléktáblát is felfedezhetünk - ezek közül az egyik a Bródy Sándor utca sarkánál (Puskin u. 24. szám.) a NÉKOSZ-nak, a "fényes szelek nemzedékének" állít emléket. A népi kollégiumi mozgalom a negyvenes évek elején indult, és rövid virágzás után az évtized végére be is fejeződött, azaz bedarálta a Rákosi-rendszer. A kommunista párt befolyása alatt álló, főleg parasztfiatalokat összegyűjtő Népi Kollégiumok Országos Szövetségét maga a párt szüntetett meg a „fordulat éve után”, mivel a legcsekélyebb önállóságot és szabadabb szellemnek még a lehetőségét sem tűrhette. A hatása viszont máig is érezhető, hiszen rengeteg kiváló ember került ki az egykori kollégisták közül - nemhiába készített róla filmet Jancsó Miklós és Hernádi Gyula 1968-ban.

Fényes szelek, 1968

A dualizmus idején, a két világháború között, s 1945-1948 között is tekintélyes számú kollégiumot tartottak fenn az egyházak a középiskolás és főiskolás-egyetemista tanulóifjúság számára. A háború utáni időszak magyar nevelésügyének jelentős újításai voltak a népi kollégiumok, amelyeknek megszervezésével az alsóbb néprétegekből származó gyerekek tanulását kívánták segíteni. A kezdeményezés még a háború éveiben született, s a Győrffy-kollégisták érdeme, de hamarosan országos méretűvé terebélyesedett a mozgalom, s a "fényes szelek" nemzedékét, a magyar pedagógiatörténet egyik legsikeresebb vállalkozását indította útnak. A népi kollégiumok eszméje az 1930-as években, a népi írók és falukutatók mozgalmának a magyar vidék szörnyű helyzetét feltáró tevékenysége nyomán jött létre. A mozgalom születésénél bábáskodó írók, szociológusok a tanulás, az értelmiséggé válás esélyét akarták megadni azoknak a tehetséges, szegényparaszti sorban élő fiataloknak, akik önerőből nem törhettek ki a zsellérek, cselédek sorából. A bentlakásos internátus célja volt, hogy segítse őket a tudás, a diploma megszerzésében, népi gyökereik megtartásában, s hogy megelőzzék, hogy a budapesti középosztályba olvadjanak.

Az első népi kollégium 1939-ben alakult Bolyai Kollégium néven, ezt 1942-ben Györffy István néprajzkutatóról Györffy Kollégiumra keresztelték át. A II. világháború után újjáalakult Györffy Kollégium és a történészhallgatókat tömörítő Petőfi Kollégium hozta létre 1946. július 10-én a NÉKOSZ-t. (1946 júliusában meghirdették a Népi Kollégiumokat Építő Mozgalmat (NÉKEM), a népi kollégiumok szervezete alkotta a NÉKOSZ-t, vagyis a Népi Kollégiumok Országos Szervezetét.) Elhagyott, részben romos villákba, iskola- és laktanyaépületekbe költöztek az új kollégiumok, élelmet elöljáróságoktól, gazdáktól kaptak, munkások, szakszervezeti csoportok, üzemi bizottságok segítettek az újjáépítésben.

A kollégiumokban egységes nevelési elveket kívántak megvalósítani, főleg a Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt vezető ideológusainak elképzelései alapján. Az alapvető cél ugyanis a felépítendő új szocialista társadalom elkötelezett értelmiségének képzése volt. A kelet-európai országok között egyedülálló volt ez az autonóm szerveződés, a mozgalomnak saját indulója, Makarenko (a Horánszky utca negyven át viselte a nevét) pedagógiáján alapuló ideológiája volt. A demokrácia alapelveit érvényesítve önkormányzatot hoztak létre, amelyben a döntési jogokkal rendelkező vezetőket választották. A népi kollégisták őszintén hitték, hogy maguknak építik az országot, a szocializmust a közeli jövőben megvalósuló társadalmi berendezkedésnek tekintették. A mozgalmat főként a Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt támogatta, sok segítséget kaptak Rajk László belügyminisztertől.
Az 1947/48-as tanévben már 160 népi kollégium működött, mintegy nyolcezer fiatal számára teremtve meg a tanulás feltételeit. A népi kollégisták száma 1945 és 1949 között elérte a 15000 főt - ide értve az általános iskolás, középiskolás és egyetemista fiatalokat egyaránt. A népi kollégiumok újszerű pedagógiai törekvéseknek adtak otthont. A kollégium alapsejtje a 8-10 növendékből álló szövetkezet volt. Tagjai maguk választották meg vezetőiket, saját ügyeikben felelősséggel döntöttek. A szövetkezetek egymáshoz kapcsolódva alkották a kollégiumi közösséget. A kollégiumokban az önkormányzat elve érvényesült. A kollégisták - a tanulás mellett - bekapcsolódtak az őket körülvevő társadalmi környezet életébe. Ha kellett, fizikai munkát végeztek, ismeretterjesztő műsorokat tartottak, írni-olvasni tanították az analfabétákat.

A NÉKOSZ főtitkárát, Kardos Lászlót 1948. március 15-én még Kossuth-díjjal jutalmazták - a mozgalom ekkor ért csúcspontjára -, de napjai már meg voltak számolva. 1948 végén megerősödtek a NÉKOSZ-t érő kritikák, a Magyar Dolgozók Pártja egyre élesebben támadta a szervezetet. Az MDP Politikai Bizottsága 1948 szeptemberében elítélte a NÉKOSZ-t, a kegyelemdöfést Rajk 1949. májusi letartóztatása jelentette. Végül a politikai változások nyomán, 1949-ben a népi kollégiumokat "önfeloszlatásra" ítélték, azaz adminisztratív úton felszámolták.

(Források itt)