Alpár Náci lepillant ránk

Bár mint tudjuk, a Palotanegyedben található a Magyar Építőművészek Szövetségének székháza, ily módon nagyon sok építész kötődik ide (ha másként nem, hát a hivatalosság okán), mégis: ha Palotanegyed és nagynevű építészek, akkor legelsősorban Ybl és Pollack juthat eszünkbe. Teljes joggal. Most mégis egy harmadik példamutató építész nyomait próbálom kutatni és elhelyezni a negyedben: Alpár Ignácét.

A kiegyezés és az I. világháború közötti időszakban, a fővárosban és vidéken számos jelentős épületet hoztak létre a hazai építészettörténet élvonalát alkotó építészek. Közéjük tartozik a józsefvárosi születésű, stájer származású Alpár is, aki hagyományosan végigjárta a szakmai ranglétrát: belvárosi főreáliskola, kőműves-tanonckodás, szabadulólevél, tervezőirodai munka, német, majd itáliai tanulmányutak.

Alpár útja a gyakorlati tervezés felé akkor indult el, amikor összekülönbözött Hauszmann Alajossal, korábbi mentorával, aki nem őt ajánlotta tanárnak a Műegyetem újonnan nyíló tanszékére. Történt ez annak ellenére, hogy Alpár - akkor még Schöckl néven - Hauszmann irodájában kezdte pályáját, az ő biztatására folytatta tanulmányait a berlini Építészeti Akadémián, s hazaérkezte után Steindl Imre, majd Hauszmann tanársegédje lett a Műegyetem egy másik tanszékén. Alpár tehát az oktatás helyett a tervezést választotta és 1880-ban megnyitotta saját irodáját, először a Teréz körúton, majd az Almássy téren. Évtizedekig működő céget gründolt ekkor, nemcsak építészeket, hanem az építészethez kötődő szakembereket, vállalkozókat, művészeket fogta össze és foglalkoztatta nagyszabású köztéri, közületi megbízásai során., így együtt dolgozott Róth Miksával, Telcs Edével vagy a Vágó-fivérekkel is.

Pályafutásának legnagyobb sikerét a milleniumi kiállítás Történelmi Épületcsoportjával érte el: ez a Városligeti-tó partján a millenniumi ünnepségek tiszteletére a magyar építészet történetét épületmásolatokkal ábrázoló csoport, amelyet legjellemzőbb részéről Vajdahunyad várának ismerünk a mai napig, bár tudjuk, hogy igazából a Mezőgazdasági Múzeum otthonául szolgál. Rendkívül termékeny alkotó volt: a budapesti városképben (Szabadság tér, Vörösmarty tér, József nádor tér, Roosevelt tér) máig meghatározó szerepet játszó épületei mellett alkotásai - megyeházák, középiskolák, templomok, fürdők, bérházak, villák, kastélyok, katonai épületek, posta, színház és szálloda - a történelmi Magyarország területén mindenhol megtalálhatóak.

A Palotanegyed sem árválkodhat Alpár-tervezte épület nélkül: a Csepreghy utcában egy klasszikus bárpalotát (Walla-bérház, 1899) épített, s a helyi legenda szerint a ház kapujábanaz ő arca tekint le a be- és kilépőkre!

"Alpár pályája ... a millenium után lendült magasra. Addig csupán a vidéken épített. Sokat és tömegre, költségre nem jelentéktelen épületeket. A fővárosban azonban ismeretlen volt a neve mindaddig, míg a milleniumi kiállítás történelmi csoportjának épületére kitűzött pályázatot meg nem nyerte. ... Ez a sikere tette országosan ismertté Alpár nevét, és ettől kezdődik tulajdonképpeni pályája, annak az a része, amely Budapestet szelte át és amelyen élete főművei keletkeztek. Szerencsés korszak volt. A terjeszkedő fővárosnak új városrészekre és egész sereg új középületre volt szüksége. A Lipótváros közepén terpeszkedő sokudvaros, polygon alaprajzú rengeteg Ujépületet akkoriban bontották le, hogy a mai Szabadság-tér háztömbjeit építsék a helyére. Egymás után írtak ki nagy pályázatokat, köztük az áru- és értéktőzsdére, az osztrák-magyar bank budapesti főépületére (a mai Nemzeti Bank épületére). A mérkőzésekből Alpár Ignác került ki győztesen, s elmondható róla, hogy a Szabadság-tér építészeti képét ő alakította ki két hatalmas épületével. Mind a kettő főként az alaprajzi megoldásával nyerte meg a pályabírák tetszését. Alpárban addig is, azóta pedig még inkább a célszerű belső helyiségbeosztás mesterét becsülték.
Ez a tehetsége biztosította számára későbbi nagy banképületeinek megtervezését: a Hitelbankét és a Pesti Hazai Takarékpénztár váciutcai főépületéét. Hatalmas irodával, tehetséges fiatal építészek seregével dolgozott Alpár ezeken a munkákon. S közben bérházak tervezésére és vidéki építkezésekre is jutott ideje.
Robusztus munkás volt, a régi Pest elpusztíthatatlan «pámászterei»-nek utolsója. Fizikumra, hangra, súlyra, tekintélyre óriás. És biztoskezű adminisztrátor, ki tevékenységének sok szálát soha össze nem zavarta. Bár nem volt tanára a Műegyetemnek, művészeti és főképp építészeti kérdésekben mindenkinél nagyobb tekintély volt, az államnak kinevezetlenül is szinte hivatalos szakértője. Minden fontosabb pályázat eldöntése körül szava jutott s ennyiben a maga építkezésein túl közvetve is fontos része jutott az újabb magyar építőművészet kialakulásában.
Sok értékes tulajdonsága volt, de a képzelet lendületessége és általában az eredetiség nem tartozott közéjük. Maradt nehány épülete (például az Anker-udvar, vagy az Apponyi-téri Girardi-ház), amelyeknek kvalifikálása csak kegyetlen jelzőkkel lenne lehetséges. Ezeken az épületein különben sem nagyon biztos ízlése teljesen felmondta a szolgálatot.
Építészi érdemei közé tartozik, hogy nagy monumentális épületeinek külső és belső díszítésében feladatokat juttatott a többi művészetnek is, különösen a szobrászatnak és az iparművészetnek. ..." (Elek Artúr a Nyugatban, 1928-ból)

Szobra a Vajdahunyad várában

Az első világháború után már nem tervezett, de a művészeti közéletben aktívan részt vett. Elnöke volt az Építőmesterek Ipartestületének, aktív tagja és 1904-1907-ig elnöke volt a Magyar Mérnök- és Építészegyletnek, tagja volt a Műemlékek Országos Bizottságának, az Országos Iparművészeti Társulatnak és az Országos Középítési Tanácsnak is. 1928-ban, amerikai útjáról hazatérőben, Svájcban halt meg. A Vajdahunyad várában ravatalozták fel, és a Kerepesi temetőben nyugszik. A hálás nemzet szobrot is emelt tiszteletére.