Párisban járt...

... no egyelőre még nem az ősz, hanem a Mágnásfertály, augusztus közepén.

És ott pedig jól szét is nézett. Kezdve Párizs "Palotanegyedével", a Marais-negyeddel, amely valamikor szintén mocsaras terület volt, ahogyan a neve is erre utal (a marais mocsarat jelent). A 14. század során azonban egyre befolyásosabb környék lett, V. Károly kedvenc rezidenciája, a Louvre közelsége folytán. A 17. században élte virágkorát, amikor a tehetős rétegek divatos lakónegyedévé vált. Hatalmas és hivalkodó paloták épültek, ezek a helyenként még most is feltünedező hotelek (ide igazából kellene egy kis kalapocska az o betűre). Sokat közülük a közelmúltban helyreállítottak és múzeummá alakítottak (Musée Picasso, Musée Carnavalet, Hotel de Lamoignon, Hotel de Sully, etc.). A jómódúak körében újra sikk lett a negyed éttermeibe és kávéházaiba járni, ezenkívül divatüzletek szegélyezik az utcákat. A Places de Vosges a Marais-negyed szívében a tökéletesen szimmetrikus tér mintapéldája, egykor lovagi tornák színhelye volt. A tér 6. számú házában, a mai Maison de Victor Hugo-ban élt a Nyomorultak írója, háza ma életének és munkásságának múzeuma. De itt található a Place de Bastille (mára már semmi nem maradt a hírhedt börtönből) és az impozáns Hotel de Ville, azaz a párizsi városháza, amely egy gyönyörű, sétálásra csábító térre néz, ottlétünkkor épp egy fesztiválnak adott helyet (és már senki nem is gondol arra, hogy valaha itt rendezték a legtöbb akasztást, eretnekégetést és hasonló kivégzéseket - IV. Henrik merénylőjét, Ravaillacot például itt négyelték fel élve, testét négy izmos lóval szakították szét, brrrr...).

De békésebb témákra evezve: kerestem még hasonlóságokat, erre megtaláltam a mi Lilink testvérét a Champs-Elysées-n, íme:

És végül, amit eltanulhatunk a városi biciklis közlekedést preferáló polgármestertől:

Napóráink

Bár a lehűlés ellenére gyönyörű napos időnk van, mégis jócskán érezhető már a nappalok rövidülése. Két negyedbeli napórán is követhetnénk a nap járását, ha az egyik nem egy belsőudvart díszítene, a másiknak pedig megvolna a legfontosabb "alkatrésze", az árnyékvető.

Keszthelyi Sándor magyarországi napórákról írott, Napórák Magyarországon - A rögzített napórák katalógusa című kötetét a Magyar Csillagászati Egyesület adta ki Budapesten, 1998-ban, amelynek webes változatát a szerző engedélyével készítette: Tepliczky István, Hevesi Zoltán és Balaton László 2000-2004. között. Ebben a katalógusban a VIII. kerület az alábbiak szerint két palotanegyedi alkotással is képviselteti magát!

"Mikszáth Kálmán tér 1.

Piarista Gimnázium.
Napóra van a negyedik emeleti belső terasz D-i falán. Vertikális. Árnyékvetője pólusra mutat. A számlap szögvasból hajlított téglalap. Óraszámozása: VII-XII-IV, változó közű. A III-as óraszámot letörték. Vaspálcáját sokszor elhajlítják. A napóra 1970 körül készült.
Adatközlő: Borsos András, 1982."

"Puskin u. 19.

Háromemeletes későeklektikus sarokház. Gschwindt György megrendelésére tervezte P. Tóth Sándor építőmester 1901-ben.

Napóra van a D-i Bródy Sándor u. 12. alatti homlokzaton 9 m magasban egy erkély mellvédjén. Vertikális. Árnyékvetője pólusra mutat, de 1950 óta hiányzik. A számlap 2,2x0,9 m téglalap alakú díszes faragású kő domborműben helyezkedik el íves szalagként. Óraszámozása: VI-XII-V, változó közű, félórás sűrűségű. Felül sugaras Nap-arc, K-re kakas, Ny-ra bagoly van. Alul felirat: A.D. 1901 mutatja a készítés évét. Felújították 1978 körül.
Adatközlő: Sinka József, 1957."

Na de mi is a napóra - mint egyszerűnek tűnő fizikai eszköz - lényege?

A napóra az emberiség történetében betöltött rendkívül fontos szerepét azonban nem taglalhatjuk az idő fogalmának meghatározása nélkül. Az idő az összes alapmennyiség közül a legmegfoghatatlanabb, legelvontabb számunkra. Érzékelésére nincs külön szervünk, múlására, létezésére csupán közvetett hatások adnak számunkra utalásokat. Az idő mérésének kérdése egyidős a csillagászattal. A napnak 12, illetve 24 részre való felosztását minden ókori kultúrnép körében megtaláljuk. Az általuk készített első időmérők az egyenletesnek hitt Nap járását használták fel arra, hogy a nap kisebb elosztását mérjék. A napóra kétségkívül az első időmérő eszköz volt. Az asszír, föníciai, egyiptomi népek körében különösen nagy jelentőséggel bírt, hiszen szubtrópikus éghajlatú hazájukból nézve az ég az év legnagyobb részében felhőtlen volt. Elengedhetetlenül fontos azonban, hogy időmérő csillagászati eszköznek is tekintsük, hiszen a Föld napi forgását és a Nap körüli éves keringését is tükrözi egy adott helyen. Annak alátámasztására, hogy az emberiség történetének minden korszakában milyen fontossággal bírt, szolgáljon néhány példa az alábbiakban:
- Omar Khajjám perzsa költő és csillagász, a Rubáiyát szerzője 1080 táján ennek segítségével dolgozta ki az új iszlám naptárat.

- A középkorban ez volt az egyetlen aránylag széles körben elterjedt csillagászati műszer.

- Apáczai Csere János 1653-ben megjelent, a kor valamennyi tudományát rendszerező művében, a Magyar Encyclopaediaban "a csinálmányokról" szóló VIII-ik részben felsorol több tucat találmányt, melyek nagyban elősegítették az emberek mindennapi boldogulását. Megemlíti többek között a számvető táblát, a puskaport, a kemencét és nem utolsó sorban a napórát.
- Állítólag 1686-ban, Buda ostromakor az egyik roham során egy holland katona elvesztette zsebnapóráját, amely az 1970-es évekbeli budavári feltárások során került elő.

- És végül: egészen a XIX. század közepéig napórával ellenőrizték a pontatlanabb mechanikus órák járását.

Királylányok a Múzeumban

Messzi földről, egyenesen Lyonból és Barcelonából szállították Budapestre a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításának arcául választott, különleges műtárgyakat. A kincseket a „Királylányok messzi földről – Katalónia és Magyarország a középkorban” című tárlat ládanyitásán, augusztus 28-án délelőtt mutatták be elsőként a sajtó munkatársainak.

A Barcelonából hazatért Árpád-házi Szent Erzsébet táblakép a kiállítás egyik legdíszesebb és legfontosabb műtárgya, amelyen a kor legjelentősebb katalán festője a híres rózsacsodával ábrázolja be a magyar királylányt. A ládanyitáson továbbá bemutatták a 14. századból származó Caritas szobrát, és a Magyar Országos Levéltár falait először elhagyó veszprémvölgyi alapítólevél 1109-es, idén 900 éves átiratát is.

A Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításának koncepciója, hogy a katalán-magyar kapcsolatokon keresztül mutatja be a középkor világát, amelyet szeptember 5-től egészen november végéig bárki megismerhet. Magyarország és a nyugati Mediterráneum között napjainkig ritkák és esetlegesek a kapcsolatok. A két térség népei egymás múltjáról, jelenéről, kultúrájáról rendkívül keveset tudnak, annak ellenére, hogy jelenleg ugyanazon közös európai politikai és kulturális egység tagjai. A barcelonai és a budapesti kiállításokon 8 ország 38 kulturális intézményének 303 műtárgya kerül bemutatásra, azonban a két helyszínen megtekinthető anyag összetételében eltéréseket mutat. (Így például míg Barcelonában Aragóniai Beatrix végrendeletét tekinthette meg a nagyközönség, addig Budapesten Beatrix és Mátyás házassági szerződése kerül majd bemutatásra.)

A kiállított textíliákra és pergamenekre különleges műtárgyvédelmi előírások vonatkoznak: a világítás fényerőssége maximum 50 lux lehet, így viszonylag sötétebb tereket alakítottak ki. Az állandó hőmérséklet 20-22 Celsius fok, a páratartalom pedig 40-60 százalék között mozog – még az üres tároló ládákat is hűtött teremben kell elhelyezni. A Magyar Nemzeti Múzeum színes, változatos programcsomagot állított össze a tárlat nyitva tartási idejére: előadások, koncertek, iskolai és családos programok várják a nagyközönséget, s a múzeum falain kívül az Örökmozgóban Filmklub indul „Szentek és Elveszettek” címmel. Forrás

Szeptember 5.

Az a bizonyos Tornyai-lelet

Tornyai: Bús magyar sors, 1910

Épp 26 esztendeje, hogy a magyar művészetkedvelők körében bombaként robbant a hír az "évszázad festmény-leletéről": Tornyai János eltűntnek vagy megsemmisültnek hitt képeinek és naplójának megtalálásáról. A titokzatos helyszín a mai Horánszky utca,a Vörösmarty Gimnázium szomszédságában álló 9. szám, amelynek okán a felbecsülhetetlen értékű hagyaték örökre összeköti nevét a Palotanegyedével. Vajon miért nem tudunk róla szinte semmit? Miért nincs felemlegetve, emléktáblával jelölve?

Horánszky u. 9.

De mi is történt pontosan?

"Tornyai János festőművésznek, az alföldi realisták néven számon tartott irányzat egyik vezető egyéniségének özvegye 1983. szeptember 2-án, 85 éves korában elhunyt. Közeli hozzátartozó, törvényes örökös nem lévén, a magyar állam vált örökössé, és a hagyatéki eljárás során a Magyar Nemzeti Galéria a Makarenkó utca 9. szám III. emeletén levő műtermes lakásból átvett az állam képviseletében néhány festményt és grafikát. Az eléggé elhanyagolt, egyszobás műtermes lakásra a szomszéd bérlő, Puskás László festőművész - aki több tekintetben is segítette, támogatta élete alkonyán Tornyai özvegyét - nyújtotta be igényét. A hatóság a lakást kiutalta. A felújítási munkák során padlócsere is szükségessé vált, és a deszkapallók megbontásakor bukkant elő - hogy a sajtó minősítését idézzem - "az évszázad festmény-lelete": 718 db Tornyai-festmény és különböző doku­mentációk, fotók, valamint utoljára, de egyáltalán nem utolsósorban a Tornyai által több mint 30 éven át vezetett napló. A rendkívüli leletet Puskás László azonnal jelentette a Nemzeti Galériának, amely átvette, elszállította, és az eseményről a Tv-híradó útján az ország közvéleményét a lelet több művének bemutatásával tájékoztatta. Egy hónappal ezután, 1984. december 20-án részben szétválasztottan, részben ömlesztetten (másként erre nem is lett volna lehetőség ennyi idő alatt a mennyiség miatt) az MNG kiállításon mutatta be a leletet."

[Dömötör János: A Tornyai-festménylelet, forrás: Művészet, 27. évf., 1. sz., 1986. január]

Tornyai

Tornyai János (1869, Hódmezővásárhely - 1936, Budapest) festő, zsellérszülők gyermeke volt. 1886-88 között a budapesti Mintarajziskola rendes, 1888-89 között pedig vendéghallgatójaként Székely Bertalan, Lotz Károly, Gregus János növendéke volt. 1894-től szülővárosában kapott ösztöndíjjal Párizsba a Julian Akadémián képezte magát, ahol igen nagy hatást gyakorolt rá Munkácsy Mihály festészete. 1897-ben bejárta Német- és Olaszországot, majd hazatért Hódmezővásárhelyre.
Megélhetési gondokkal küzdött, műteremhez is csak 1903-ban jutott. A Műcsarnok 1904. évi tavaszi tárlatán a Juss című képe első változatával Ráth György-díjat nyert. Később Rudnay Gyula és Endre Béla társaságában gyűjtötte a népművészet emlékeit, s együtt hozták létre a népi fazekasság megmentésére a hódmezővásárhelyi művészek Majolika- és Agyagipari Telepét is. 1910-ben művészeti lapot indítottak Jövendő címmel. Hódmezővásárhelyen 1908-ban rendezte első kollektív tárlatát.
Az 1910-es évektől Mártélyon lakott, itt festette alföldi tájképeinek sorozatát. 1919-ben Budapestre költözött. Tárlatokon több díjat kapott. 1929-ben Csokorkötés c. művét aranyéremmel jutalmazták a barcelonai nemzetközi kiállításon. 1933-34-ben néhány hónapig Szentendrén dolgozott. Műteremben c. képét az 1933. évi Nemzeti Képzőművészeti Kiállítás aranyéremmel tüntette ki. A Képzőművészek Új Társasága (KUT), a Munkácsy Céh, a Magyar Képzőművészek Iparművészek Egyesülete (KÉVE), a Paál László Társaság tagja volt. 1934-ben Hódmezővásárhelyen művészek, írók és műbarátok Tornyai Társaságot alapítottak.
Élete utolsó éveit újra Hódmezővásárhelyen töltötte, de már alig alkotott. A magyar paraszti sors realista ábrázolójaként kezdetben Munkácsy nyomdokain haladt. E korszak jellemző alkotásai: Rákóczi Rodostóban (1904); Betyárszerelem (1907) stb. s a Nagy Bercsényi Miklóst ábrázoló egészalakos portré (1908).
Egész életművén áthúzódó problematika szülötte volt a Juss című képe, melynek mondanivalója, a paraszti sors nyomorúsága, tragikuma sugallta fojtott színezésű tájképeit is (Kútágas, Magyar sors stb.). Öregkori, Szentendrén festett képei élénkültek csak meg a színek, plein air problémák is foglalkoztatták (Zöldkabátos asszony, 1932-34 stb.). Művészetében Munkácsy népi realizmusa élt tovább, de átszőve dráma expresszivitással. Műveiből többet őriz a Magyar Nemzeti Galéria.

[Képzőművészet Magyarországon]

Tornyai: Juss

"A nagy magyar Alföldnek festője volt Tornyai János, a szónak körülbelül olyan értelme szerint, mint ahogy Móricz Zsigmond az alföldi élet ábrázolója. Mind a kettő belőle hajtott ki, rajta nevelkedett és nevelte meg észlelőszerveit. A lét, amelyet művészetükkel fölidéznek, a határtalan, a szomorú, a tragikus Alföldnek élete; embereik, állataik, tájaik egyben a maguk életének is szereplői vagy keretbe foglalói. Petőfi még valami romantikus szeretettel gyönyörködött az Alföldben. Megszépítette, csaknem ünnepi ruhába öltöztetve azt is, ami hétköznapi benne. Tornyai ugyanúgy, mint Móricz, meg nem alkudó valóságszeretettel ábrázolta az Alföld életét, s benne különös együttérzéssel éppen azt, ami sorsüldözte, ami tragikummal terhelt."

[Elek Artúr: Tornyai János (1869-1936), forrás: Magyar Művészet, 1936. november]

Nyertes társasházi pályázók

Somogyi Béla u. 19.

Az önkormányzat honlapján már nyilvános azoknak a társasházaknak a listája, amelyek a Fővárosi Közgyűlés Egészségügyi és Szociálpolitikai, valamint a Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottsága által kiírt társasházi felújítási pályázaton elindultak és a helyi előminősítés során megkapták a kerület támogatását is. Az idei pályázaton 101 társasház próbálkozott, a támogatottak között több mint 47 millió forint vissza nem térítendő és több mint 23 millió forint visszatérítendő támogatást nyújt a Józsefvárosi Önkormányzat.

Fontos: a lista még csak az előminősítés eredményét tükrözi, véglegessé a főváros döntését követően válik! Íme a palotanegyedi nyertesek eredménye (az első szám a vissza nem térítendő támogatás, a második a kamatmentes hitel összege):

Kőfaragó u. 7.

Baross u. 6. (utcafronti tető, ereszalj) 564.000 Ft, -

Baross u. 10. (tető I. ütem) 357.000 Ft, -

Bródy Sándor u. 27. (kéményfej átépítés, kéménybélelés) 675.000 Ft, 890.000 Ft

Gyulai Pál u. 9. (gázvezeték) 426.000 Ft, 600.000 Ft

Horánszky u. 7. (függőfolyosó tartószerkezet) 1.177.000 Ft, 1.500.000 Ft

József krt 17. (gázvezeték) 512.000 Ft, -

József krt. 41. (gázvezeték) 573.000 Ft, -

Kőfaragó u. 7. (tető) 950.000 Ft, -

Mária u. 32-34 . (életveszélyes kémények béleléssel) 2.527.000 Ft

Múzeum u. 15/a. (kémény) 425.000 Ft, -

Múzeum u. 15/b. (kémény) 425.000 Ft, -

Rökk Szilárd u. 15. (lépcsőház megerősítés, kéményfejek) 612.000 Ft, -

Somogyi Béla u.19. (gázvezeték) 464.000 Ft, -

Somogyi Béla u. 22. (életveszélyes kémények I. ütem) 620.000 Ft, -

Stáhly u. 1. (életveszélyes kémények, 7 db kéményjárat bélelés) 420.000 Ft, 750.000 Ft

Vas u. 19. (gázvezeték) 364.000 Ft, -

Somogyi Béla u. 22.

A Baross u. 45. számú társasház a helyi pályázaton indult: esetükben a pincei födém és lakások acélgerendával történő megerősítésére 1.000.000 Ft visszatérítendő támogatást javasolt a pályázatokat elbíráló munkacsoport.

Baross u. 45.

Gratulálunk a nyerteseknek!

Antikvár könyvpiac a Mikszáth téren

A Civilek a Palotanegyedért Egyesület hagyományteremtő céllal július végén elindította a negyedbeli közösségi bolhapiacot. A soron következő rendezvényre

szeptember 5-én, szombaton 10 és 14 óra között

kerül sor, ekkor a régi, már elolvasott vagy megunt, másoknak viszont újdonságnak számító könyvek, folyóiratok, dvd-k, cd-k, hanglemezek, képeslapok cseréjére és jótékony célú árusítására lesz mód. A befolyó bevételt, az adományokat az egyesület teljes egészében a palotanegyedi körzeti megbízott irodájának rendbetételére fordítja!

Az árusításra szolgáló asztalokat az egyesület biztosítja (ingyenesen), asztalt foglalni az egyesulet@palotanegyed.info címen vagy a 20/445-8262-es telefonszámon lehet.

A gyújtófácska magyar atyja: Irinyi János

Legutóbbi bejegyzésem végén a Mikszáth tér kapcsán szóba került Irinyi János is, aki nem más volt, mint egy szerencsétlen sorsú 19. századi magyar vegyész, nem mellesleg a ma használatos gyufa feltalálója.

Irinyi 1817-ben Nagylétán született, kémiai ismereteit a bécsi Politechnikumban szerezte. Egyik professzorának, a szintén magyar származású Meissner Pálnak egy sikertelen kísérlete kapcsán merült fel benne annak megoldása, hogy miként lehetne egy olyan gyufát készíteni, mely zajtalan és biztonságos.

Az akkoriban alkalmazott gyufák a fejükben található vegyi anyagok összetétele miatt igen nagy hang és láng kíséretében lobbantak fel. Irinyi ötlete abban állt, hogy a gyufa fejében lévő fehérfoszfort nem káliumkloráttal, hanem ólomdioxiddal keverte. Így jutott el a mai is használatos biztonsági gyufa őséhez. Még ebben az évben szabadalmaztatta új találmányát, azonban elegendő tőke hiányában nem tudta elkezdeni annak gyártását. Így hát találmányát 60 forintért eladta Rómer István bécsi gyógyszerészmesternek, aki elkezdte annak tömeges gyártását, s tekintélyes vagyonra tett szert. Eközben Irinyi a kapott összegből berlini egyetemi, majd hohenheimi gazdasági akadémiai tanumányait fedezte.

Hazatérve 1840-ben létrehozta saját gyárát "Első Pesti Gyújtófák Gyára" néven, mely a város több pontján működött, többek között a mai Mikszáth téren is. (A gyufa megjelölésére eredetileg, a 19. század első felében a német Zündholz mintájára tükörfordítással létrehozott gyújtófácska használata terjedt el, amely aztán az 1840-es évekre egyrészt gyújtó, másrészt a mind a mai napig fennmaradt gyúfa~gyufa alakra rövidült.) Ekkoriban sorra írta kémiai tárgyú cikkeit, és megjelent tankönyvének első kötete, melynek címe: A vegytan elemei.

Az 1848 - 49-es szabadságharcban jelentős politikai szerepet játszott, Kossuth őt bízta meg az ágyúöntés és puskaporgyártás irányításával és az állami gyárak felügyeletével. A szabadságharc bukása után börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után visszavonult a politikai élettől, tudományos munkásságának élt. A köztudatban csak a gyufával kapcsolatos tevékenysége ismert, pedig az új szemléletű kémia egyik legelső hazai terjesztője volt, valamint jelentős szerepet játszott a magyar kémiai szaknyelv kialakításában.

Utolsó évét kezdi a Piar a Palotanegyedben

Utolsó évét kezdi a Mikszáth téri épületben a Budapesti Piarista Gimnázium, hiszen hosszú egyeztetések és a belvárosi épület elhúzódó renoválási munkálatai miatt csúszik az eredileg jóval korábbra tervezett költözés. Így várhatóan 2010 nyarán költözik vissza a kerületből a "Piar", az egyik legnevesebb magyarországi gimnázium - amelynek története az alábbiakban olvasható - régi székhelyére, a Duna-parti Piarista közbe. A Mikszáth téri épület a Szent Szív Társaság (Sacre Coeur) tulajdona, megállapodás alapján a gimnázium határozatlan ideig jogosult használni.

Pest város tanácsa a török hódoltság és a Rákóczi-szabadságharc után a piaristákra bízta, és 10.000 forintnyi adományával vetette meg első középfokú iskolájának alapját. 1717. november 4-én érkezett a városba Demka Sándor (igazgató), Goldberger Lipót (házfőnök), Puhóczy Márton és Kosticzky András piarista. A várostól egy rozzant házat kaptak, amely a mai Váci utcai rendháznak a Belvárosi templom szentélyére néző sarka helyén állott. Demka Sándor igazgató november 5-én, Szent Imre herceg napján megtartotta a beírást: összesen 155 tanulót jegyzett be a parvisták, a grammatisták és a szintakszisták osztályába. A tanítást november 7-én kezdték meg két parányi szobában. A következő évben már megnyílt a poétikai és a retorikai osztály is. A város 1718-ban megvásárolta az iskola számára a mai Görög udvar helyén levő, félig kész jezsuita iskolát. A legnagyobb emeleti helyiséget színháznak rendezték be. 1719. júliusában avatták fel az új színpadot Puhóczy Márton piarista darabjával. A színi előadások évről évre megismétlődtek és nem kis mértékben járultak hozzá az iskola népszerűségéhez, keresettségéhez.

1743-ban a nagyműveltségű Cörver Elek piarista kezdeményezésére magánjellegű bölcsészeti tanfolyamot nyitottak, ez 1752-ben nyilvános jellegű lett. A piarista bölcsészeti tanfolyam 1784-ben szűnt meg, amikor a nagyszombati egyetemnek Pestre áthelyezése következtében fölöslegessé vált. Fennállása alatt 2287 tanuló látogatta. A bölcsészeti iskola úttörő munkát végzett a modernebb irányú, Leibniz, Wolf és Newton szellemében művelt filozófia meghonosításával, a matematika, a fizika és a földrajz tanításával. 1777-ben Benyák Bernát magyar nyelven kezdte előadni a filozófiát; 1783. augusztus 15-én Szablik István, a kiváló fizikatanár felbocsátotta hazánkban az első léggömböt az iskola udvaráról.

A gimnáziumi tanítás kezdetben a jezsuita rendszer szerint folyt, de csakhamar kialakult a piarista iskola sajátos nevelői és tanulmányi rendje: különös gondot fordítottak a természettudományos tárgyak és a magyar nyelv tanítására. A gimnázium az első Ratio Educationis után öt osztályúvá, a második Ratio (1806) után pedig hat osztályúvá alakult. Az intézet tanárai kitartóan küzdöttek II. József és utódainak németesítő törekvései ellen. A reformkorban a magyar nyelv és szellem egyre erősebben érvényesült az iskolában: ezt bizonyítják azok a följelentések, amelyek 1800-1830 között arról adnak hírt, hogy a pesti piaristák latin helyett magyarul tanítanak; ugyancsak erről tanúskodnak az 1830 után megjelent kiadványok, amelyekben a kiválóbb tanulók szépirodalmi zsengéi láttak napvilágot.

A szabadságharc után, 1850-ben nyílt meg a 7. osztály, s ezzel az iskola főgimnáziummá alakult. 1851-ben itt tartották meg az első érettségi vizsgálatot 143 tanulóval. Az iskola az önkényuralom alatt is megőrizte magyar szellemét, mert a németesítő rendelkezésekkel szemben a tanítás egy-két tárgy kivételével magyarul folyt.

Az 1883:XXX. tc. értelmében az iskola állami tanterv szerint oktató nyolc osztályos főgimnázium. Az 1924: XI. tc. besorolása szerint továbbra is gimnázium maradt (nem reálgimnázium vagy reáliskola), amelyben a latin, a görög és a német mellett 1932-től franciát, 1940-től olaszt, 1945-től angol nyelvet is tanítottak.

Az 1945/46. tanév elején a gimnázium I. osztálya helyébe a VKM rendelete szerint szervezett új iskolatípus, az általános iskola 5. osztálya lépett. A következő években az Általános Iskola már szervezetileg is különvált a gimnáziumtól, mert az 5. és 6. osztály mellé megszervezték a régi értelembe vett elemi iskolai osztályokat is. Ezzel az iskola visszatért eredeti formájához, vagyis az elemi ismeretektől kezdve a legfelsőbbekig oktatta az ifjúságot.1948-ban a két iskola közös neve Budapesti Kegyesrendi Kollégium lett. Az 1948- ban bekövetkezett államosítás után két évig Budapesti V. ker. Állami Ady Endre Általános Gimnázium néven működött (az általános iskolai rész megszűnt). Az állam és az egyház között 1950. szeptember 7-én aláírt megállapodás értelmében újra rendi vezetés alá került az iskola: "Budapesti Piarista Általános Gimnázium" néven. A megállapodás négy évfolyamos, két-két párhuzamos osztállyal rendelkező gimnáziumot engedélyezett 320 tanulóval és 16 tanárral. Ugyanakkor biztosította az iskola katolikus nevelési szellemét, az államilag érvényes érettségit és a tanulók továbbtanulását. A tanterv azonos az érvényben lévő állami gimnáziumok tantervével, ezt egészíti ki órarendszerűen a vallástan oktatása.

1953 őszétől minisztériumi rendelkezés következtében a Váci utcai épület az ELTE Bölcsészkarának használatába került, a Piarista Gimnázium pedig a megszüntetett Sacré Coeur Intézet VIII. kerületi Mikszáth Kálmán téri épületében kapott helyet (területét tekintve az a Váci utcai épületnek egyharmada). 1989-től megszűnt a létszámkorlátozás, és a helyi adottságoknak megfelelően növekedett 10 osztályra az iskola, ugyanakkor civil tanárokkal bővült a tanári kar is. Az utolsó 4 évfolyamos osztály 2002-ben érettségizett. Azóta már csak 6 évfolyamos osztályai vannak az iskolának.

A Mikszáth téri épület eredetileg az 1880-as lévekben épült Preisz György műépítész tervei nyomán, báró Révay Simon megrendelésére. Az épület tulajdonosai ezt követően egészen 1926-ig arisztokraták (báró Révay Gyula, báró Reviczky Gyula, báró Vécsey Mária), amikor a Szent Szív Szerzetesnők Sophianum Leánygimnáziuma tulajdonába kerül. Az 1926-os átalakítást követően ekkor alakul ki az épület végleges, mai homlokzata. Érdekes megjegyezni, hogy az épület helyén állt 1841-ben Irinyi János gyufagyára - erre a falon emléktábla és kis konzolon szobor emlékeztet (Horvay János alkotása 1936-ból).

Fényes szelek a paloták között

A NÉKOSZ zászlaja

A Puskin utcán figyelmesen sétálva több emléktáblát is felfedezhetünk - ezek közül az egyik a Bródy Sándor utca sarkánál (Puskin u. 24. szám.) a NÉKOSZ-nak, a "fényes szelek nemzedékének" állít emléket. A népi kollégiumi mozgalom a negyvenes évek elején indult, és rövid virágzás után az évtized végére be is fejeződött, azaz bedarálta a Rákosi-rendszer. A kommunista párt befolyása alatt álló, főleg parasztfiatalokat összegyűjtő Népi Kollégiumok Országos Szövetségét maga a párt szüntetett meg a „fordulat éve után”, mivel a legcsekélyebb önállóságot és szabadabb szellemnek még a lehetőségét sem tűrhette. A hatása viszont máig is érezhető, hiszen rengeteg kiváló ember került ki az egykori kollégisták közül - nemhiába készített róla filmet Jancsó Miklós és Hernádi Gyula 1968-ban.

Fényes szelek, 1968

A dualizmus idején, a két világháború között, s 1945-1948 között is tekintélyes számú kollégiumot tartottak fenn az egyházak a középiskolás és főiskolás-egyetemista tanulóifjúság számára. A háború utáni időszak magyar nevelésügyének jelentős újításai voltak a népi kollégiumok, amelyeknek megszervezésével az alsóbb néprétegekből származó gyerekek tanulását kívánták segíteni. A kezdeményezés még a háború éveiben született, s a Győrffy-kollégisták érdeme, de hamarosan országos méretűvé terebélyesedett a mozgalom, s a "fényes szelek" nemzedékét, a magyar pedagógiatörténet egyik legsikeresebb vállalkozását indította útnak. A népi kollégiumok eszméje az 1930-as években, a népi írók és falukutatók mozgalmának a magyar vidék szörnyű helyzetét feltáró tevékenysége nyomán jött létre. A mozgalom születésénél bábáskodó írók, szociológusok a tanulás, az értelmiséggé válás esélyét akarták megadni azoknak a tehetséges, szegényparaszti sorban élő fiataloknak, akik önerőből nem törhettek ki a zsellérek, cselédek sorából. A bentlakásos internátus célja volt, hogy segítse őket a tudás, a diploma megszerzésében, népi gyökereik megtartásában, s hogy megelőzzék, hogy a budapesti középosztályba olvadjanak.

Az első népi kollégium 1939-ben alakult Bolyai Kollégium néven, ezt 1942-ben Györffy István néprajzkutatóról Györffy Kollégiumra keresztelték át. A II. világháború után újjáalakult Györffy Kollégium és a történészhallgatókat tömörítő Petőfi Kollégium hozta létre 1946. július 10-én a NÉKOSZ-t. (1946 júliusában meghirdették a Népi Kollégiumokat Építő Mozgalmat (NÉKEM), a népi kollégiumok szervezete alkotta a NÉKOSZ-t, vagyis a Népi Kollégiumok Országos Szervezetét.) Elhagyott, részben romos villákba, iskola- és laktanyaépületekbe költöztek az új kollégiumok, élelmet elöljáróságoktól, gazdáktól kaptak, munkások, szakszervezeti csoportok, üzemi bizottságok segítettek az újjáépítésben.

A kollégiumokban egységes nevelési elveket kívántak megvalósítani, főleg a Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt vezető ideológusainak elképzelései alapján. Az alapvető cél ugyanis a felépítendő új szocialista társadalom elkötelezett értelmiségének képzése volt. A kelet-európai országok között egyedülálló volt ez az autonóm szerveződés, a mozgalomnak saját indulója, Makarenko (a Horánszky utca negyven át viselte a nevét) pedagógiáján alapuló ideológiája volt. A demokrácia alapelveit érvényesítve önkormányzatot hoztak létre, amelyben a döntési jogokkal rendelkező vezetőket választották. A népi kollégisták őszintén hitték, hogy maguknak építik az országot, a szocializmust a közeli jövőben megvalósuló társadalmi berendezkedésnek tekintették. A mozgalmat főként a Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt támogatta, sok segítséget kaptak Rajk László belügyminisztertől.
Az 1947/48-as tanévben már 160 népi kollégium működött, mintegy nyolcezer fiatal számára teremtve meg a tanulás feltételeit. A népi kollégisták száma 1945 és 1949 között elérte a 15000 főt - ide értve az általános iskolás, középiskolás és egyetemista fiatalokat egyaránt. A népi kollégiumok újszerű pedagógiai törekvéseknek adtak otthont. A kollégium alapsejtje a 8-10 növendékből álló szövetkezet volt. Tagjai maguk választották meg vezetőiket, saját ügyeikben felelősséggel döntöttek. A szövetkezetek egymáshoz kapcsolódva alkották a kollégiumi közösséget. A kollégiumokban az önkormányzat elve érvényesült. A kollégisták - a tanulás mellett - bekapcsolódtak az őket körülvevő társadalmi környezet életébe. Ha kellett, fizikai munkát végeztek, ismeretterjesztő műsorokat tartottak, írni-olvasni tanították az analfabétákat.

A NÉKOSZ főtitkárát, Kardos Lászlót 1948. március 15-én még Kossuth-díjjal jutalmazták - a mozgalom ekkor ért csúcspontjára -, de napjai már meg voltak számolva. 1948 végén megerősödtek a NÉKOSZ-t érő kritikák, a Magyar Dolgozók Pártja egyre élesebben támadta a szervezetet. Az MDP Politikai Bizottsága 1948 szeptemberében elítélte a NÉKOSZ-t, a kegyelemdöfést Rajk 1949. májusi letartóztatása jelentette. Végül a politikai változások nyomán, 1949-ben a népi kollégiumokat "önfeloszlatásra" ítélték, azaz adminisztratív úton felszámolták.

(Források itt)

Meghívó a Szentkirályi 10-be!

Az elmúlt egy-két hétben újfent az érdeklődés középpontjába került a Belsőudvar Pályázat és a Szentkirályi 10. számú társasház. Az előbbi az idei pályázat eredményének hirdetése okán, az utóbbi pedig félig-meddig kiprovokáltan, úgyis mint tavalyi nyertes, jó és rossz tapasztalatokkal felvérteződve.

Blogbejegyzések, kommentek, utcai összefutások alkalmával egyéni beszélgetések és szinte mind-mind csak félinformációkon alapul! Megtehetnénk, hogy valamennyien hosszasan és önfeledten ecsetelve reflektálunk a korábbi megszólalásokra, de az kimerítené a műfaj határait és sok energiát el is vesztegetnénk a szinte előre megjósolható félreértésekkel és -magyarázásokkal.

Ezért hát arra jutottunk mi, a Szentkirályi 10. számú Társasházban zajló Belsőudvar Program résztvevő tagjai, a finanszírozó Rév8 Zrt. és a tervező Újirány Csoport, hogy meghívjuk az érdeklődőket - tisztázandó minden bennragadt kérdést és eleddig nem rendezett félremagyarázást. Bár korábban már három alkalommal is a nyilvánosság elé tártuk a pályázat részleteit, úgy tűnik, erre még mindig van igény.

Szóval kedves Éva és Lesley, kedves új nyertesek és érdeklődők, örömmel látunk Benneteket augusztus 27-én, csütörtökön délután 5 órától a Szentkirályi 10. számú ház oly sokat emlegetett udvarán! Addig pedig íme egy fotó a decemberi udvaravatóról!

A gróf, aki az utolsó magyar király koronázási ünnepségét rendezte

Akiről most szó lesz, a mai média-uralta világban bizonyára komoly celeb volna, hiszen mindamellett, hogy arisztokrataként egész vagyont tudhatott a magáénak, tehetségesnek bizonyult nemcsak a művészet különböző ágaiban, de politikusként is letette névjegyét a nemzetközi diplomácia képzeletbeli fehér asztalára.

Bánffy Miklós 1873-1950

Az erdélyi Bánffy-grófi ág utolsó tagját, a jogász végzettségű Bánffy Miklóst irodalmi berkekben felemásként ítélték meg - de hát ez legyen az irodalomtudósok dolga. Monumentális műve, az Erdélyi történet (Megszámláltattál..., 1935; És híjával találtattál..., 1937; Darabokra szaggattatol, 1940) azonban ma is tekintélyt parancsoló éleslátásról és kritikai szemléletről tesz tanúbizonyságot, nem mellesleg az 1904-ig a Palotanegyedben ülésező felsőház (lásd: mai Olasz Intézet) mindennapjait meséli el, szinte kordokumentumként. Nem véletlen, hiszen Bánffy születése és ambíciói okán a magyar főrendiház örökös tagja, császári és királyi kamarás, valóságos belső titkos tanácsos, Kolozs vármegye és Kolozsvár szabad királyi város főispánja volt. Különböző politikai, állami és közéleti tisztségeket töltött be a Trianon előtti és utáni Magyarországon és a királyi Romániában: volt országgyűlési képviselő több cikluson át, majd 1921-től külügyminiszter. Külügyminisztersége alatt a genfi nemzetközi kongresszuson megjelent diplomatákról készített karikatúráival keltett feltűnést. De nem csak bohém életet élt: az ő nevéhez fűződik 1916-ban IV. Károly koronázásának megszervezése (mint a koronázási ünnepség kormánybiztosa tevékenykedett) és 1921-ben a Civitas Fidelissima, azaz Sopron és a környező falvak magyar kézen tartása érdekében megfogalmazott hivatalos magyar kompromisszumos javaslat.

Életében és munkásságában rendkívül nehéz szétválasztani a művészt és a közéleti embert: olykor a művész alakja búvik ki a politikus köpenye alól, máskor meg éppen fordítva, közéleti célokat szolgál egy-egy művészi ábrázolás. Festő, rendező, díszlet- és jelmeztervező, a Magyar Királyi Operaház és a Nemzeti Színház intendánsa. Drámákat írt, amelyek előadásaihoz maga készített díszlet- és jelmezterveket. Legjelentősebbek Hevesi Sándor operarendezéseihez és a Bartók Béla-művek ősbemutatóihoz készített tervei (A fából faragott királyfi, A kékszakállú herceg vára). Szecessziós stílusú, színpompás, változatos téma- és jelmezkompozíciókat alkotott és színpadművészeti tanulmányokat is írt, Kisbán Miklós néven publikálva írásait: drámái (Naplegenda, A nagyúr, Az erősebb, Martinovics), kor- és erkölcsrajzai erőteljesek. Grafikusként Balázs Béla, Tamási Áron és Tompa László műveit, valamint az Erdélyi Helikon számait illusztrálta.

Bánffy önarcképe

Aki pedig a Mágnásfertályban keresné Bánffy Miklós nyomait, sétáljon el a Reviczky utcába, ahol az 5. számú épület (ma az ORTT hivatali székhelye és irodái) annak idején a Bánffy-család palotája, míg a 7. számú épület (ma társasház) a Bánffyak bérpalotája volt!