2009. augusztus 11., kedd

Meghívó a Szentkirályi 10-be!

Az elmúlt egy-két hétben újfent az érdeklődés középpontjába került a Belsőudvar Pályázat és a Szentkirályi 10. számú társasház. Az előbbi az idei pályázat eredményének hirdetése okán, az utóbbi pedig félig-meddig kiprovokáltan, úgyis mint tavalyi nyertes, jó és rossz tapasztalatokkal felvérteződve.

Blogbejegyzések, kommentek, utcai összefutások alkalmával egyéni beszélgetések és szinte mind-mind csak félinformációkon alapul! Megtehetnénk, hogy valamennyien hosszasan és önfeledten ecsetelve reflektálunk a korábbi megszólalásokra, de az kimerítené a műfaj határait és sok energiát el is vesztegetnénk a szinte előre megjósolható félreértésekkel és -magyarázásokkal.

Ezért hát arra jutottunk mi, a Szentkirályi 10. számú Társasházban zajló Belsőudvar Program résztvevő tagjai, a finanszírozó Rév8 Zrt. és a tervező Újirány Csoport, hogy meghívjuk az érdeklődőket - tisztázandó minden bennragadt kérdést és eleddig nem rendezett félremagyarázást. Bár korábban már három alkalommal is a nyilvánosság elé tártuk a pályázat részleteit, úgy tűnik, erre még mindig van igény.

Szóval kedves Éva és Lesley, kedves új nyertesek és érdeklődők, örömmel látunk Benneteket augusztus 27-én, csütörtökön délután 5 órától a Szentkirályi 10. számú ház oly sokat emlegetett udvarán! Addig pedig íme egy fotó a decemberi udvaravatóról!



4 megjegyzés:

Lesley írta...

Mi lesz a vacsora?
;)

EMA írta...

Köszönöm a meghívást, ott leszek.

chin0 írta...

köszi!

http://palotanegyed.hu/h1/belso-udvar-palyazat-tiszta-vizet-a-poharba/

Marcipán írta...

Időpont-egyeztetési nehézségek miatt e hét csütörtöke helyett jövő héten pénteken, azaz szeptember 4-én, délután 3 órától várjuk az érdeklődőket az udvaron!
Reméljük, nem lesz zivatar :-)