Clara az Urániában

Múlt csütörtök óta vetíti az Uránia Nemzeti Filmszínház (is) azt a mozit, amely Clara Schumann német zongoraművésznő, komponista - aki nem mellesleg Robert Schumann felesége volt - nem mindennapi életútját mutatja be.

Hősnőnk - leánykori nevén Clara Wieck - 1819-ben született Lipcsében, zenekedvelő és -művelő családba: édesapja zongoratanár, édesanyja énekesnő volt. Clara apja irányításával kezdett el zongorán játszani, hét évesen lépett fel először nyilvánosan Lipcsében. 1830-ban Robert Schumann lett Friedrich Wieck új tanítványa. Clara 12 éves korában európai koncertkörútra indult apjával, és nagy sikert aratott Németország különböző városaiban, valamint Párizsban.
1837-re a kontinens egyik legtehetségesebb zongoravirtuózaként tartották számon, és mindeközben zeneszerzői karrierje is felfelé ívelt, amelyről op. 6 Soirées musicales c. műve is bizonyságot tesz. 1837-ben Clara és Robert Schumann eljegyezték egymást, Friedrich Wieck heves ellenállása dacára. Clara 1839-ben már apja jelenléte nélkül adott koncertet Párizsban. 1840-ben a pár összeházasodott, mindketten a lipcsei egyetemen tanítottak. Clara befejezte Hat dalát (op. 13, 1842-43), valamint megkomponálta a Három prelúdium és fúgát (1845).
1853-ban Düsseldorfba költöztek. Ez a nyár különösen termékenynek bizonyult: megszületett az op. 20 Variációsorozat Robert Schumann témájára. Élete gyökeresen megváltozott, miután 1854-ben férjén mentális problémák uralkodtak el: Robert öngyilkossági kísérletét követően szanatóriumba került, és ott is halt meg 1856-ban.

Clara sorsának másik központi alakjával, Johannes Brahms-szal 1853-ban ismerkedett meg Joachim József hegedűművész révén. Kapcsolatuk jellege máig tisztázatlan, de valószínűsíthető, hogy esetleges házasságuk létrejöttét a korkülönbség hiúsította meg – Brahms ugyanis 14 évvel fiatalabb volt Claránál. Az asszony özvegyként élt Berlinben 1857 és 1863 között, majd Baden-Badenbe költözött. 1878-tól a frankfurti Főiskola tanáraként működött. 1891-ig rendszeresen koncertezett. Agyvérzésben hunyt el 1896-ban Frankfurt am Mainban.

A film érdekessége, hogy zenei anyagának felvétele a diósdi Phoenix Hangstúdióban Jandó Jenő, Gách Anikó, Oláh Vilmos és a Danubia Szimfonikus Zenekar (karmester Dénes István) közreműködésével készült, a film képi anyagának egyharmad részét is Magyarországon rögzítették, a zenekari jelenetekben az Óbudai Danubia Zenekar művészei statisztáltak, korabeli jelmezekben.