2009. január 19., hétfő

Európa Belvárosa Program I.


Kedves Látogató! Rendhagyó módon egy lakossági fórumra szóló meghívót teszek közzé, megnyitva ezzel az Európa Belvárosa Programhoz kapcsolódó bejegyzések - reményeim szerint minél hosszabb és szép eredményekről beszámoló - sorát.


MEGHÍVÓ LAKOSSÁGI FÓRUMRA


Tisztelt palotanegyedbeli lakók, tulajdonosok!


A Civilek a Palotanegyedért Egyesület küldetésnyilatkozatában felvállalta az Európa Belvárosa Programmal kapcsolatos lakossági igények felmérését és összehangolását, valamint azt is, hogy civil résztvevőként mindezt közvetíti a döntéshozó önkormányzat felé.


Ennek érdekében az Egyesület 2008. január 28-án, szerdán délután 17 órától lakossági fórumot szervez a Program alapján a Palotanegyedben tervezett közlekedési változások (forgalomcsökkentés, mélygarázs-építés, forgalmi rend változása) bemutatására, egyúttal a negyedben élő, dolgozó polgárok véleményének és igényeinek megismerésére.

A fórumon részt vesz:

– Alföldi György, az Európa Belvárosa Programot bonyolító Rév8 Zrt. ügyvezető igazgatója, aki a terveket ismerteti,

– valamint dr. Juharos Róbert képviselő, a Józsefvárosi Önkormányzat városfejlesztési tanácsnoka.


A fórum helyszíne a Zappa Caffe alsó szintje (1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 2.).


Tisztelettel várom Önöket a lakossági fórumon, ahol észrevételeikkel, javaslataikkal Önök is hozzájárulhatnak a Palotanegyed fejlődéséhez!


Budapest, 2009. január 10.


Szűcs Péter

az Egyesület elnöke

Nincsenek megjegyzések: